Péntektől újra bojkottal tiltakoznának az elszálló árak, a magas infláció ellen Horvátországban.
A vásárlás visszafogását szorgalmazó szervezők ismét arra szólították fel a résztvevőket, hogy ne vásároljanak egy napig boltokban, szupermarketekben és a benzinkutakon se, különösen kerüljék a Lidlt, DM-et és Eurospint egy teljes héten át, ne vásároljanak Coca-Cola termékeket.
– olvasható a tiltakozást szervező Halo, inspektore Facebook-posztjában.
Ahogy arról az Economx is beszámolt, egy hete megbüntették a kereskedőket a horvátok, és nem mentek vásárolni pénteken: az összesített adatok szerint 43 százalékkal kevesebb számlát adtak ki a kiskereskedők, mint az az előtti héten, az összegük pedig 50 százalékkal volt alacsonyabb.
Az akcióban horvát állampolgárok 20 millió euróval költöttek kevesebbet a megelőző péntekhez képest.
Tavaly az uniós mezőnyben kiemelkedő mértékű volt az élelmiszerek drágulása a horvát boltokban, 2023-ban viszont 9, 2022-ben pedig 8 uniós tagállamban is nagyobb volt az élelmiszer-infláció, mint Horvátországban.
A 2015-ös év átlagához képest 2024 decemberéig Horvátországban 50 százalékkal nőttek az élelmiszerárak, míg Magyarországon megduplázódtak
– írja a bejegyzést kiszúró G7.
A múlt heti bojkottal kapcsolatban a kiskereskedelmi szereplők képviselője azt nyilatkozta, nem változtatnak semmin, ugyanúgy működnek, ahogy eddig.
A vásárlók rövidebb ideig tartó bojkottal aligha tudnak hatással lenni a kiskereskedelmi szereplők árazására, de ha a bojkottból politikai ügy lesz, az felvetheti az adóreform lehetőségét
– vélekednek szakértők.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” a civilek zsebéből

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége
