Több szavazókörzetben is meg kell semmisíteni az eddig leadott voksokat, hiszen az indiai választási ügynökség súlyos kihágásokat tapasztalt – írja a Euronews.
A jogilag is szabályos végkimenetel érdekében ma több helyen is új szavazást tartanak, például Manipur szövetségi államban is.
Péntek este a manipuri rendőrségnek több embert is le kellett tartóztatnia miután az egyik szavazóhelységként működő iskolában tűz ütött ki. Emellett érkeztek, olyan bejelentések is, hogy fegyveresek szavazófülkéket foglaltak el és egy megadott voks leadására kényszerítették az lakosokat.
A győzelemre idén is Narendra Modi jelenlegi miniszterelnöknek van leginkább esélye az elemzők szerint. A 73 éves politikusról egy rendkívül vegyes kép alakult ki az emberekben. Vannak, akik diktátornak tartják, mások a nők elleni fellépéseit nézik rossz szemmel, de akad olyan állampolgár is, aki elkötelezett nyugati politikája miatt kifejezetten támogatná az újraválasztását.
Az viszont elvitathatatlan érdeme, hogy évtizedes toporgás után India gazdasági fejlődésnek indult, még Oroszország jövedelemtermelését is megelőzve. Jelenleg a nemzeti jövedelmi ranglista ötödik helyén áll, hiszen 7,2 százalékos növekedést tudhat magáénak.
Az indiai választások egyedülálló jellemzője, hogy rendkívül hosszú ideig tartanak. Ennek hátterében a 969 milliós regisztrált választópolgár áll, valamint olyan alapszabályok, amelyek szerint minden lakott körzeten belül 2 kilométerenként szavazóhelyiséget kell állítani.
Ez összesen 1,1 millió állomást jelent, amelyhez 15 millió választási ügynök tartozik. A hét részből álló szavazás során az ügynökök folyamatosan mozgásba vannak április 19-től egészen június 1-ig.
A szavazatokat június 4-én számolják össze.
India: 16 év tárgyalás után engedtek a külföldi tőkének
A megállapodás értelmében India a 15 éven át tartó beruházásokért cserébe feloldja az EFTA-országokból származó ipari termékekre kivetett importvámok többségét. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!