Meghalt egy zsidó férfi Izrael-párti és palesztinbarát tiltakozók verekedésében Kaliforniában, a rendőrség gyilkosságnak tekinti az esetet – közölte a Ventura megyei sheriff hivatala helyi idő szerint hétfőn a Reuters híradása szerint.
A 69 éves Paul Kessler a vasárnapi tüntetések alatt a földre zuhant, beütötte a fejét, és hétfőn belehalt sérülésébe. Egyelőre senkit sem gyanúsítottak meg az ügyben, a hatóságok az esetet elszigetelt esetként kezelik, de a gyűlölet-bűncselekmény lehetőségét sem zárták ki.
Vasárnap egy időben tartottak Izrael-barát és palesztinpárti tüntetéseket a Los Angelestől 65 kilométerre található Thousand Oaksban. A demonstrálók között szóváltás alakult ki, majd az események a tettlegességig fajultak – közölte a Ventura megyei sheriff hivatala.
Noah Farkas rabbi, a CAIR-LA helyi zsidó szervezet vezetője önkormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy az áldozatot egy palesztinpárti tüntető ütötte fejbe megafonnal. Elmondása alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, de még nem vették őrizetbe, mivel a nyomozás még nem zárult le.
Ez történik most Amerikában, a félelem és terror kultúrája, amely a zsidó közösség ellen irányul
– hangoztatta Noah Farkas. A szervezet a vasárnapi esetet az idei évben elkövetett negyedik jelentős Los Angeles-i antiszemita bűncselekménynek nevezte.
Az American-Islam Relations nevű polgárjogi csoport is együttérzésének adott hangot, és arra kérte a lakosságot, hogy tartózkodjanak az elhamarkodott következtetések levonásától és a tragédia felhasználásától politikai haszonszerzés céljából. „A CAIR-LA és a muzulmán közösség a zsidó közösség mellett áll és elutasítja az erőszak, az antiszemitizmust, az iszlamofóbia és vagy a gyűlöletkeltés bármilyen formáját” – szerepel a két szervezet közös közleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban
