A hikikomori szó lényegében önkéntes társadalmi elzárkózást jelent. Az érintettek csak ritkán vagy egyáltalán nem hajlandóak elhagyni otthonukat, kizárják a külvilágot, nem járnak dolgozni, és a társas kapcsolataikat sem ápolják – írja a Dívány.
A kifejezést az 1990-es években alkotta meg Saito Tamaki japán pszichológus. Míg 2010-ben körülbelül 500 és 700 ezer közötti hikikomori élt a szigetországban, mára másfél millióan lettek. Eredetileg a hikikomorit a szociálisan rosszul alkalmazkodó, fiatal férfiakra használták, azonban mára nők és idősek is dönthetnek ilyen életmód mellett.
A hagyományosan teljesítmény-központú japán társadalomban a kudarcélmények okozta visszahúzódás könnyen elhatalmasodik az embereken.
Az iskolai zaklatás, nem megfelelő tanulmányi eredmények okozta nyomás, családi vagy párkapcsolati problémák, álláskeresés körüli nehézségek, illetve szociális fóbia sokszor áll az elzárkózás hátterében.
Egyre több a magányos japán nő
Egy 2023 tavaszán végzett japán kormányzati felmérés szerint a népesség 2 százaléka él önkéntes visszavonultságban. Szintén kiderült, hogy a hikikomorik 40 százaléka nő. A megkérdezettek 45 százaléka munkájának elvesztésével indokolta viselkedését, míg 20 százalék a pandémiát nevezte meg fő kiváltó okként. A kutatásból körvonalazódott, hogy az érintettek egy ötöde hat hónap és egy év közötti időt töltött elzárkózva – számolt be róla a The Guardian.
Szakemberek között vita tárgya, hogy az önkéntes visszahúzódás betegségnek számít-e, azonban nem minden hikikomori küzd mentális problémákkal, illetve internet- vagy játékfüggőséggel. Japánban család- valamint mozgásterápiával, esetleg szociális készségek fejlesztésével próbálják segíteni a visszahúzódokat, azonban a helyzetet nehezíti, hogy az érintettek közül viszonylag kevesen kérnek segítséget.
(Gyurka Eszter)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Egyre több a bukás a forgalmi vizsgákon, valami nem stimmel

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
