A NATO főtitkára brüsszeli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Orbán Viktor előre tájékoztatta a szövetséget pénteki moszkvai látogatásáról az MTI információi szerint.
Nyilatkozatában Jens Stoltenberg, hangsúlyozta,
Kapcsolódó
hogy Magyarország számos olyan nyilatkozat elfogadását támogatta, amelyek elítélik Oroszország ukrajnai invázióját. Magyarország emellett minden NATO kötelezettségének eleget tesz.
A magyar miniszterelnök látogatása ugyanakkor számos olyan uniós tisztviselő rosszallását kiváltotta, mint például Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, vagy Donald Tusk, lengyel kormányfő. Josep Borrell az Európai Unió leköszönő külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is élesen elhatárolódott a találkozótól, közleményében úgy fogalmazott, hogy
az EU álláspontja kizárja az EU és a Putyin elnök közötti hivatalos kapcsolatfelvételt. A magyar miniszterelnök tehát semmilyen formában nem képviseli az EU-t.
Ezen felül felhívta a figyelmet arra is, hogy az unió soros elnöksége nem jár a közösség külpolitikai képviseletével, ugyanis ez „állam- vagy kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a feladata”.
Tehát Orbán Viktor moszkvai látogatása kizárólag Magyarország és Oroszország közötti kétoldalú kapcsolat, hangsúlyozta.
Uniós szokásjoggal szakít Magyarország már a soros elnökség legelején
Zökkenőkkel startol a magyar soros elnökség, bár még el sem kezdődött. Időpontegyeztetési problémák miatt nem látogatnak Budapestre a bizottsági tagok, és Orbán Viktor sem prezentálhatja a magyar elnökség programját az Európai Parlamentben egyelőre.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!