Joe Biden amerikai elnök összekeverte az ukrán és az orosz államfő nevét. Az észak-atlanti szövetség megalakításának 75. évfordulóját ünneplő washingtoni csúcstalálkozó záróeseménye, a NATO-Ukrajna Tanács ülése után tartott sajtóeseményen meleg szavakkal méltatta Volodimir Zelenszkijt, és hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kitart az orosz támadás ellen védekező Ukrajna mellett.

Eddig a pontig Joe Biden hibátlanul teljesített, a határozott vezető képét mutatta, de amikor átadta a szót a közvetlenül mellette álló Volodimir Zelenszkijnek, azt sikerült mondani, hogy

Hölgyeim és Uraim, Putyin elnök.

Ugyanakkor rögtön észrevette a tévedést, és korrigált, azzal magyarázta a bakit, hogy túlságosan is Vlagyimir Putyinra koncentrál.

A pulpitusra lépő Zelenszkij válasza az volt, hogy 

én jobb vagyok Putyinnál.

A pulpitushoz mosolyogva lépő ukrán elnököt biztosította arról, hogy nagyobbra becsüli, mint az orosz elnököt. Azt mondta:

Ön sokkal jobb nála.

A 444.hu beszámolója szerint Joe Biden a csúcstalálkozó után, már egyedül tartott sajtótájékoztatóján is bakizott: rögtön az első kérdésre a saját alelnöke, Kamala Harris nevét cserélte fel kihívója, Donald Trump nevével.

Ezen a sajtótájékoztatóján az MTI jelentése szerint kijelentette, hogy továbbra is kitart az elnökjelöltség mellett.

A legalkalmasabb személynek nevezte magát arra, hogy elinduljon az elnökválasztáson. Azzal érvelt, hogy egyszer már sikerült legyőznie Donald Trumpot a választáson, ezt újra meg fogja tenni.

Joe Biden visszalépését az elnökjelöltségtől több politikus sürgette pártja, a demokraták körében, miután a június végén tartott televíziós elnökjelölti vitán a felmérések szerint gyengén szerepelt mutatott szerepelt. Visszalépésre szólította fel számos közéleti személyiség és befolyásos médium is. Kedden például George Clooney filmszínész a New York Times napilapban közölt írásában érvelt amellett, hogy Joe Bidennek vissza kellene adnia a demokrata elnökjelöltség jogát, és átengedni a szerepet.