Oroszország szombaton szabadon engedte Joshua Cartut, akit a hét elején az Egyesült Államok kérésére tartóztattak le állítólagos pénzügyi bűncselekmények miatt, írja az ATV.hu.
Josh Cartu nevét két dolog miatt ismerhetik az emberek. Egyrészt 2014-ben Budapesten karambolozott a Batmobiljával, mert hogy az is volt neki. Emellett a kanadai férfi a közelmúltig rendszeresen posztolt arról az Instagramjára, milyen előkelő életet él. Annyi luxusautója van, hogy összeszámolni is nehéz, emellett pedig előszeretettel fogyasztotta a magyar szépségkirálynőket is.
A férfi és három fivére 3 évvel ezelőtt lebuktak – kiderült, hogy a millióikat csalással szerezték. A The Drive információ szerint a Cartu-testvérek különböző cégeket alapítottak, majd befektetőket kerestek, akiket szántszándékkal megkárosítottak. Jelenleg eljárás folyik ellenük, ugyanis legalább 165 millió dollárt csaltak ki az ügyfeleiktől, akiket izraeli székhelyű call centereken keresztül értek el 2013 és 2018 között, írja az Index.
A Moscow Times szerint cikke szerint Cartut hétfőn fogták el az orosz Interpol tagjai a szentpétervári Pulkovo repülőtéren, azt követően, hogy az Egyesült Államok körözést adott ki ellene. A szentpétervári bíróság azonban úgy döntött, hogy megszünteti az eljárást" a férfi ellen, mivel az orosz hatóságok nem kaptak hivatalos kiadatási kérelmet.
Oroszország és az Egyesült Államok között nincs kiadatási egyezmény, ami megnehezíti az ilyen jellegű bűnügyi eljárásokat. Közben egy másik bíróság úgy döntött, hogy Cartut őrizetben kell tartani, mivel izraeli állampolgárként szabadon utazhatna ki Oroszországból. A szentpétervári bíróság sajtószolgálata szerint Cartu ellen az Interpol vörös riasztást adott ki, mivel azzal vádolják, hogy része volt egy csoportnak, amely 2013 és 2017 között körülbelül 60 millió dollárral károsított meg amerikai befektetőket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!