Faramuci helyzet állt elő a spanyol parlamentben, a katalán Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért, Junst) párt is a kormány által javasolt amnesztiatörvény ellen voksolt a kongresszusi szavazáson – adta hírül a Financial Times.
Pedro Sánchez szocialista pártvezetőnek novemberben bizalmat szavazott a spanyol parlament alsóházában a képviselők többsége, így ismét ő alakíthatott kormányt. A júliusi előrehozott választások második helyezettje a katalánokkal kötött egyezség révén tudta azonban csak elérni, hogy hatalmon maradjon.
Már akkor is világos volt, hogy a frissen megalakult kormány megpróbál majd amnesztiát kiharcolni a 2017-es egyoldalú katalán függetlenségi népszavazás kapcsán, valamint a 2012-2023 között hasonló ügyekben elítélt aktivisták és pártvezetők, beleértve a Brüsszelben, önkéntes száműzetésben élő Carles Puigdemont elnök számára. Ezért is álltak elő a szocialisták által vezetett kabinet az amnesztiatörvény javaslatával.
Hogy mi volt akkor a katalán párt problémája a felvázolt tervekkel? Utólag azzal magyarázták döntésüket, hogy
attól tartanak, hogy a törvénytervezet aktuális formájában nem nyújtana elegendő védelmet azoknak a politikusoknak, akik ellen terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
Nem mellesleg utóbbi kategóriába tartozik maga Puigdemont is.
Mi lesz most az amnesztiatörvénnyel?
A javaslat most visszakerül a parlamenti bizottsághoz, amelynek egy hónapon belül, átdolgozás után újra be kell azt nyújtani. Ha pedig az új formában már megkapná a szükséges támogatást az alsóházban, még a szenátusnak, a felsőháznak is jóvá kellene hagynia.
Az Economxnak korábban nyilatkozó szakértő szerint azonban nem is az lesz a legnagyobb kihívás, hogy a parlamenttel elfogadtassa a kormány a javaslatot.
A legnagyobb kihívás valószínűleg az amnesztia alkotmányos kereteken belül tartása lesz. A politikai akarat megvan, tekintve hogy a kormányalakítás támogatásának alapfeltétele volt ez. Most már a jogászokon múlik, hogy milyen szöveget tudnak megfogalmazni úgy, hogy azt az alkotmánybíróság ne nyilvánítsa semmissé. Az ugyanis biztos, hogy valaki – magánszemélyek, a radikális jobboldali VOX párt vagy a Spanyol Néppárt (PP) – kifogást fog benyújtani ellene
– mondta Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora.
A szocialisták mindenesetre már el is kezdtek egyeztetni az alsóház két katalán pártjával arról, milyen formában tudnák támogatni a javaslatot, és ennek fényében bele is fogtak a tervezet módosításába.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!