A pekingi kereskedelmi minisztérium bejelentése szerint a vizsgálat megindítása válasz az EU döntésére, miszerint az unió további vámokat vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre.
A hétfőn bejelentett lépés elsősorban Spanyolországot, Hollandiát és Dániát érinti; a vizsgálat az emberi fogyasztásra szánt friss, hűtött és fagyasztott sertéshúsra és annak melléktermékeire vonatkozik.
Kapcsolódó
Kína azt vizsgálja, hogy az adott országokban az állam ad-e versenytorzító hatású támogatást a sertéstenyésztőknek, hátrányos helyzetbe hozva ezzel az ágazat kínai szereplői. Amennyiben erre a következtetésre jutnak, védővámot vethetnek ki a hazai tenyésztők védelmében.
A vizsgálat elindításának oka a kínai állattenyésztési szövetség által június 6-án benyújtott panasz - közölte a kínai minisztérium.
Az Európai Bizottság (EB) szóvivőjének nyilatkozata szerint az EU nem aggódik a vizsgálat elindítása miatt, és az EU biztosítani fogja, hogy a vizsgálat megfeleljen a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) összes vonatkozó szabályának.
Spanyolország ugyanakkor tárgyalások indítását kérte a Kínába irányuló sertéshús-exportra vonatkozó vámok kivetésének elkerülése érdekében.
Kína tavaly mintegy 6 milliárd dollár értékben importált sertéshúst, ennek több mint felét az EU-ból, amelynek nagyjából egynegyede Spanyolországból származott. A második és harmadik helyen álló Hollandia és Dánia tavaly 620 millió dollár, illetve 550 millió dollár értékben exportált sertéshúst Kínába.
A pekingi kereskedelmi minisztérium közlése szerint a vizsgálat 2025. június 17-én zárulhat le, de szükség esetén további hat hónappal meghosszabbítható.
Alig egy hónappal azután, hogy Washington bejelentette a kínai elektromos autókra kivetett vámok megnégyszerezését 100 százalékra, Brüsszel közölte, hogy a szokásos 10 százalékos autópiaci vám felett további tételeket vet ki a Kínában gyártott akkumulátoros elektromos járművekre. A döntés július 4-én lép hatályba, hacsak Peking nem egyezik bele az EU szerint piactorzító gyakorlatának hatékony megoldásába.
A pekingi kereskedelmi minisztérium múlt csütörtöki bejelentése szerint Kína minden szükséges intézkedést meg fog tenni a kínai vállalatok törvényes jogainak védelme érdekében – írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!