A Kínai Állami Internet Információs Hivatala egy olyan nagy nyelvi modellt (LLM) mutatott be, amelyet Hszi Csin-ping kínai elnök gondolataira képeztek ki. A rendszert – a világot felforgató ChatGPT után szabadon – Chat Hszi-PT-nek nevezték el.
A Meduza szerint a nyelvi modell Hszi Csin-ping A szocializmus kínai sajátosságokkal egy új korszakért című eszméiből tanul, amely a vezető kínai politikai filozófiáit foglalja össze. A Chat Hszi-PT ezen felül az internetes szabályozó hatóság által biztosított egyéb hivatalos irodalmat is tanulmányozza.
A nyelvi modellt egyelőre csak az internetszabályozó hatósághoz tartozó kutatóközpontban használják, de a projekt egyik résztvevője szerint hamarosan szélesebb körben is elérhető lesz. Az új modell állítólag képes lesz kérdésekre válaszolni, jelentéseket és összefoglalókat készíteni, valamint kínairól angolra fordítani.
A Kínai Népköztársasághoz tartozó Állami Internet Információs Hivatala megköveteli, hogy a generatív mesterséges intelligencia fejlesztői Kínában az alapvető szocialista értékrendet testesítsék meg, továbbá, hogy az általuk létrehozott tartalomban ne szerepeljen semmi olyan, ami az államhatalmat aláássa.
Az első nyilvános adatbázist, amelyet mesterséges intelligenciák tanításához lehet Kínában felhasználni, tavaly decemberben tette publikussá a Kínai Kiberbiztonsági Szövetség. A felhasználható anyagok többnyire kormányzati dokumentumok, valamint az állami médiában is megjelent publikációk.
Kína Budapesten akart éket verni Európa és az Egyesült Államok közé?
Bár továbbra sem ismerni az Orbán Viktor-Hszi Csin-ping csúcstalálkozó során megkötött kétoldalú megállapodások részleteit, de sok felvetésre választ adott a távol-keleti szuperhatalom elnökének budapesti látogatása. A Külügyi Intézet szakértőjével igyekeztük sorra venni ezeket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!