Forr a levegő Európa legnagyobb gazdaságában: miközben a gazdálkodók és a teherautósofőrök látványos tüntetései a vasutasok leállása mellett több nagyvárosban a szélsőjobboldal elleni tiltakozásokba csapott át, vasárnap tömegek vonultak utcára a társadalmi középosztály képviseletében is.
Münchenben több ezer kis- és közepes vállalkozó, köztük vendéglősök, kereskedők, kézművesek, továbbá nyugdíjasok és magánszemélyek tiltakoztak a szövetségi kormány politikája miatt mélypontra jutott megélhetési helyzetük miatt.
„A középosztály feláll” mottóval összehívott, újabb tüntetésen többek között a kamiondíj emelése, a mezőgazdasági gázolaj-támogatások eltörlése, a szén-dioxid-adók és a vendéglátóipari áfa újbóli emelése ellen tiltakoztak, illetve olyan problémák miatt is, mint a lakáshiány, az időskori szegénység, az ápolók és a napközi helyek hiánya és a túl sok bürokrácia.
Hubert Aiwanger bajor gazdasági miniszter a megjelent tömeg nevében felszólította Olaf Scholz szövetségi kormányát, hogy álljon szóba az emberekkel az adóemelések és a magas energiaárak következményei miatt, amely sok vállalkozás bukásához és emberek elszegényedéséhez vezetett – tudósít az Abendzeitung müncheni napilap.
Az, hogy ropognak a dolgok, nem hangulat kérdése, hanem számok igazolják az eladásoktól az adóterhekig – mutatott rá Clemens Baumgärtner (CSU) gazdasági tanácsadó, miközben az emberek azt skandálták, hogy elegük van a jelzőlámpás koalíció alkotta kormányból, amely tönkretette a gazdaságot.
A bankszektor is új gazdaságpolitikát sürget
Eközben kongatják a vészharangot a gazdasági szereplők is.
Az emberek és a cégek aggódnak a pénzükért és a jólétükért, a befektetők elpártoltak, ezért Németországnak sürgősen szüksége van egy úttörő menetrendre, amely rendezi a gazdaság fő irányait – jelentette ki a Commerzbank vezérigazgatója egy berlini csúcstalálkozón.
Manfred Knof közölte: átfogó gazdasági kezdeményezésre van szükség az oktatás, a digitalizáció, az energia és az infrastruktúra területein, mert az egyedi intézkedések, törvények már nem elegendők a versenyképeséghez. Ehelyett nagyon erős magánbefektetésekre van szükség az új technológiákba és a mesterséges intelligenciába, viszont a befektetők elpártoltak Németországtól, amivel a zöld és a digitális átalakulás forog kockán.
Az ország vezető közepes méretű bankjának vezetője szerint szégyen, hogy strukturális problémák miatt a gazdaságpolitika nem teremti meg a jelentős beruházásokat vonzó környezetet.
Christian Sewing, a Deutsche Bank vezetője is aggódik amiatt, hogy Szászországban, Türingiában és Brandenburgban az őszi tartományi választásokon jobbra tolódás várható az AfD-vel kapcsolatos előrejelzések miatt. A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Sewing úgy látja, ez a kérdés már a német demokrácia jövőjéről és a világban elfoglalt helyéről szól.
Kifejtette azt is, hogy nagyobb reformok nélkül Németországnak az elkövetkező időkben hozzá kell szoknia a csekély, évi 0,5-0,75 százalékos növekedési ütemhez.
Jelentősen drágulnak a repülőjegyek
Más területek mellett a repterek és a légitársaságok is aggódnak, mivel a szövetségi kormány májustól jelentősen, utasonként 15,53-70,83 euróra emeli a légiforgalmi adót, emiatt az egekbe szökhetnek a jegyárak.
A világ harmadik legnagyobb légiközlekedési helyszínének számító hamburgi repülőtér ügyvezető igazgatója, Christian Kunsch ugyancsak élesen bírálja a kormánypolitikát, mivel egyes fapados szolgáltatók a magas állami díjak miatt már most is elkerülik a német repülőtereket.
Az SPD, a Zöldek és az FDP által alkotott jelzőlámpás koalíció veszélyezteti Németországot, mint légi közlekedési helyszínt, és ezzel a munkahelyeket is – mondta a Német Sajtóügynökségnek, kiemelve, hogy az intézkedések megnehezítik a károsanyag-kibocsátástól mentes repülésre sürgősen szükséges átalakulást a magas költségek és a fenntartható üzemanyagok népszerűsítésének tervezett csökkentése révén.
Kifejtette, hogy az ország már most is a legdrágább Európában a légitársaságok számára, ez pedig a koronaválságból másutt már kilábalt légiipar helyzetén is látszik, amely a többi tagállamhoz képest a „bajnokság végén van”.
Dezinformációs kampányt lepleztek le
Németország egy olyan „oroszbarát félretájékoztatási kampányt” tárt fel, amely az elmúlt egy hónapban az X-en hamis fiókok ezreit használta fel arra, hogy megpróbálja felkelteni a haragot Berlin Ukrajna támogatása miatt – közölte a német külügyminisztérium, amely a hamis oldalak választásokra gyakorolt hatásai miatt aggódik. Kelet-Németországban idén három regionális választást tartanak, ahol a szélsőjobbos AfD párt előkelő helyen áll a közvéleménykutatások szerint, illetve júniusban az EU-ban 400 millióan szavazhatnak az európai parlamenti választásokon. A nyomozás során több mint 50 ezer hamis felhasználói fiókra bukkantak, amelyek együttesen több mint egymillió német nyelvű posztot pumpáltak. Ezekben az egyik legfőbb téma volt, hogy Olaf Scholz kancellár kormánya figyelmen kívül hagyja az ország lakosságát, és inkább támogatja Ukrajnát.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!