Oroszország hadserege megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha Lengyelországba atomfegyvereket telepítenek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Az orosz államfő sajtótitkára arra reagált, hogy Andrzej Duda lengyel elnök egy interjúban kijelentette: hazája kész arra, hogy a területére nukleáris fegyvert telepítsenek, és erről tárgyalásokat folytat az Egyesült Államokkal.
„A katonák természetesen elemezni fogják a helyzetet, ha ezek a tervek valóra válnak, és bármilyen helyzetben megtesznek mindent, ami csak szükséges, minden szükséges válaszlépést, hogy garantálják biztonságunkat” – fogalmazott Peszkov.
Andrzej Duda a Fakt című lengyel lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a nukleáris fegyverek lengyelországi telepítése már régóta téma a lengyel-amerikai tárgyalásokon, és Varsó készen áll erre. Indoklásként azt hozta fel, hogy
Oroszország egyre inkább militarizálja a kalinyingrádi régiót, és Belaruszba is atomfegyvert telepített.
Az RBK orosz napilap szerint atomfegyverek lengyelországi telepítéséről már évek óta folynak a tárgyalások, a lengyel védelmi minisztérium korábban azt közölte, hogy már 2015-ben tervezték a taktikai nukleáris fegyverek külföldi telepítését előirányzó NATO-programhoz (Nuclear Sharing) való csatlakozást. 2022 őszén Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium akkori helyettes sajtófőnöke azt mondta:
Az Egyesült Államok nem fog atomfegyvereket telepíteni olyan országokba, amelyek 1997 után csatlakoztak a NATO-hoz. Lengyelország 1999-ben lett a szövetség tagja.
A vita ismét felerősödött azt követően, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly tavasszal bejelentette: úgy döntött, atomfegyvereket telepít Belaruszba. Miután Lengyelország jelezte készségét, hogy nagyobb részt vállaljon a nukleáris elrettentésben, és csatlakozzon a nukleáris programhoz, Moszkva negatívan reagált Varsó álláspontjára.
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a nukleáris fegyver lengyelországi telepítésére vonatkozó kérés csak egy dologgal fenyeget: azzal, hogy az ilyen fegyvert használni fogják. A Kreml már 2022-ben azt hangoztatta, hogy a lépés növelné a feszültséget a térségben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!