A héten a Németországgal való kapcsolatok helyreállításának céljával utazott Berlinbe Donald Tusk, lengyel kormányfő. A decemberben hatalomra került varsói balközép-koalíció, a PiS-kormány regnálása alatt mélypontra került lengyel-német kapcsolatokat szeretné normalizálni.
Ha Tuskon múlik, Lengyelország lehet Brüsszel új kedvence
A német-lengyel kapcsolatok helyreállításával pozícionálná újra országát Donald Tusk Európában, akit hétfőn Párizsban és Berlinben is vizitre várnak. Elemzők szerint az új lengyel miniszterelnök diplomáciai körútja kötéltánc lesz és nem biztos, hogy a lengyelek körében osztatlan sikert arat.Ha kíváncsi a részletekreA Tusk-kormány elállt a Németországtól követelt második világháborús jóvátételektől, ehelyett a kárpótlás más formáját várja a német kormánytól, mint a történelmi épületek helyreállítására vagy kölcsönös védelmi beruházások fedezése – írja az Euronews.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Lengyelország jóvátételi igényeit Potsdamban már elismerték. 1953-ban azonban szovjet nyomásra a lengyel állam lemondott ezekről az igényekről, mivel Moszkva mindenféle felelősség alól felmentette az NDK-t.
2022-ben a Mateusz Morawiecki vezette jobboldali-kormány érvénytelennek nyilvánította a megállapodást és diplomáciai jegyzékben 1,3 billió eurós második világháborús jóvátételt követelt Berlintől.
Sikorski elmondta: amellett, hogy a kormánykoalíció elállt a jóvátételi igényétől, Varsó szeretne más formában kárpótlást kapni a német államtól. Berlin viszont lezártnak tekinti a második a háborús jóvátétel kérdését, de elismeri az erkölcsi felelősségét a Harmadik Birodalom okozta károkért.
A lengyel védelmi képességekbe való befektetést várják
A kárpótlás formáit illetően a lengyel külügyminiszter elmondta:
Németország például segíthetne újjáépíteni az egyik lerombolt varsói épületet, például a Piłsudski téren álló Szász-palotát, amelyet a második világháború után soha nem építettek újjá.
Lengyel külügyminiszter: a königsbergi exklávéból támadhatnak az oroszok
Radoslaw Sikorski azt tanácsolja az embereknek: kezdjenek el felhalmozni ivóvízkészleteket, hogy felkészítsék otthonaikat az ukrán vereség esetén várható háborúra.Ha érdeklik a részletekKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát