Vasárnap 16-ra emelkedett a Los Angeles környékén tomboló tűz halálos áldozatainak száma. Az Eaton-tűzhöz eddig 11, míg a Palisades-tűzhöz öt haláleset köthető. 13 embert továbbra is keresnek.
A hatóságok képviselői szerint a nyomozók egyelőre nem tudták teljes egészében átvizsgálni a tűz által érintett területen a romokat veszélyes körülmények, például gázrobbanások veszélye miatt.
Kapcsolódó
A BBC beszámolója szerint ez a szám pedig csak tovább fog emelkedni. Vasárnap kora reggelre a térség magasabban fekvő területein a széllökések akár 60-70 mérföld/óra (96-112 km/óra) sebességet is elérhették. Az előrejelzések szerint pedig kedden és szerdán újabb erős szélroham érkezik.
Jelenleg mintegy 35 ezer háztartás és vállalkozás van áram nélkül Los Angelesben, a kaliforniai kormányzó hivatala pedig azt közölte, hogy már 150 ezer embert kellett evakuálni az érintett területről és mintegy 100 ezer emberre vonatkozik kitelepítési készültség. A tűz szombatig 38 ezer hektárt perzselt fel és már több mint 12 ezer épületet pusztított el.
Los Angeles megye rendőrsége szombaton azt közölte, hogy már 22 ember van őrizetben betörés és fosztogatás vádjával. Robert Luna seriff tájékoztatása szerint éjszakai kijárási tilalom lesz érvényben a kilakoltatással érintett területen.
A CBS cikke szerint Texas, Új-Mexikó, Colorado, Utah, Nevada, Arizona, Oregon és Washington állam is tűzoltókat küldött a térségbe. Ugyanígy tettek az Egyesült Államok legközelebbi szomszédos országai, Kanada és Mexikó is.
Előzetes becslések szerint a város történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája összességében 110-150 milliárd dollár kárt okozott eddig.
Egy tűztornádót is lencsevégre kaptak
Vasárnap éjszaka Los Angeles körül négy helyen dolgoztak a tűzoltók, és két tűzfészek, Kenneth és Hurst közelében jórészt megfékezték a lángokat. A két legnagyobb kiterjedésű helyszínen, a tengerpart közelében, a Palisades területen, és Altadena város mellett Eaton térségében változatlanul kis mértékben tartják ellenőrzés alatt a tűz terjedését.
A tűzoltók egy rózsaszínű anyagot juttattak a Palisades-tűz környezetébe, hogy megakadályozzák annak terjedését. Ez az anyag különféle sókból készül, amelyek lassítják a tűz terjedését az égési folyamat megváltoztatásával.
A lakott területek közül vasárnap a lángok elsősorban a Los Angeleshez tartozó Brentwood negyedet fenyegették, amely számos híresség, köztük színészek lakóhelye is egyben.
Egy tűztornádóról is készültek videók, amiket Palisades környékén vettek fel:
Az olimpia is veszélyben?
Az MTI beszámolója szerint az erdőtüzek miatt veszélybe került több olyan sportlétesítmény is, amely a 2028-as nyári olimpia tervezett versenyhelyszínei közé tartozik.
A leginkább érintett létesítmények egyike a Riviera Country Club, amely az olimpiai golftornának adna otthont. Egy másik kritikus helyszín a Sepulveda-medencei rekreációs terület, amelyet az íjászat, a BMX kerékpár és a gördeszka viadalaira jelöltek ki a szervezők.
A lángok által veszélyeztetett övezetek közé került a történelmi Rose Bowl Stadion is, amely a tervek szerint futballmérkőzéseknek adna otthont a 2028-as olimpián.
Trump inkompetens politikusokról beszél
A kialakult helyzetről Donald Trump is megszólalt vasárnap.
A tüzek még mindig tombolnak Los Angelesben, és a hozzá nem értő politikusoknak fogalmuk sincs, hogyan oltsák el őket. Csodálatos házak ezrei tűntek el, és hamarosan még több fog elveszni. Halál van mindenütt. Ez az egyik legsúlyosabb katasztrófa országunk történetében. Egyszerűen nem tudják eloltani a tüzet. Mi baj van velük?
– írta Truth Social-oldalán a megválasztott amerikai elnök.
A New York Times beszámolója szerint a Los Angeles-i erdőtüzek központi témává válhatnak Trump január 20-i beiktatása után. Gavin Newsom kaliforniai demokrata kormányzó szerint Trump átpolitizálja a katasztrófát, ezért nemrég levélben fordult a megválasztott elnökhöz, amiben arra kérte, hogy látogasson el az államba.
Százezreket menekítenek ki a Los Angeles-i apokalipszisből, folytatódhat a horror
A hatóságok közlése szerint legalább 180 000 embert kénytelenek evakuálni Los Angeles megyéből. A hollywoodi tűzvész miatt két nappal elhalasztották az Oscar bejelentést.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!