(frissítve)

Emmanuel Macron csütörtök esti televíziós beszédében kijelentette, hogy kitölti francia elnöki megbízatását annak 2027-ben esedékes végéig, miközben Michel Barnier kormányának előző napi parlamenti megbuktatását követően több vezető politikus is a köztársasági elnök lemondását szorgalmazta.

Az önök által demokratikusan rámbízott mandátum öt évre szól, és én azt a végéig fogom gyakorolni

- mondta a francia elnök. Azt is bejelentette, hogy a következő napokban kinevez egy új miniszterelnököt, akit egy, a közérdeket szolgáló kislétszámú kormány megalakításával fog megbízni.

Esti beszédében megköszönte Michel Barnier munkáját. Arról is beszélt, hogy sokak szerint nem kellett volna elfogadni a kormányfő lemondását, de vállalja a döntéséért a felelősséget. A napokban kialakult politikai válság miatt a törvényhozás szélsőjobboldali és baloldali tagjait okolta, akik szerinte a káoszban érdekeltek és valójában már a következő elnökválasztásra koncentrálnak.

A köztársasági elnöki hivatal délután közölte, az új kormány kinevezéséig Michel Barnier és kabinetje ügyvezetőként tevékenykedik.

Barnier-t alig három hónapja nevezte ki kormányfőnek Emmanuel Macron, aki a modern francia történelemben a legrövidebb ideig volt miniszterelnök. A szerda esti bizalmatlansági szavazást elveszítette, miután nem kapott elég támogatást a jelentős deficit megfékezésére irányuló költségvetési törvényhez sem.

A bizalmatlansági indítványt az Új Népfront és a Marine Le Pen által vezetett Nemzeti Tömörülés kezdeményezték, a voksoláson az 577 fős alsóházban az indítvány 331 szavazatot kapott. A kormány megbuktatásához 288 szavazatra volt szükség.

Macron csütörtökön már a szövetségeseivel is találkozott és a parlamenti vezetőkkel is konzultál az új kormányfő kinevezéséről. Ugyanakkor az új kormány összeállítását nehezíti, hogy az elnökség a törvényhozásban kisebbsége van.

Pánik Franciaországban, Le Pen kezében az ország sorsa

Elszálltak a héten a francia kötvényhozamok, a piac most már kockázatosabbnak ítéli meg az ország államadósságát, mint Görögországét. A piac attól fél, hogy Le Pen kormányt buktat.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.