Július 1-től ismét emelkedik a minimálbér Lengyelországban a kormány által tavaly elfogadott rendelet következtében.
A minimálbér Lengyelországban 2024. január 1-től nettó 3221,98 zloty (nagyjából 293 ezer forint) volt, ez növekedik nettó 3261,53 zlotyra (nagyjából 297 ezer forint). Magyarországon a nettó minimálbér jelenleg 177 400 forint.
A tvn24 korábbi kormányzati becslések alapján arról ír, hogy a minimálbér-emelés 3,6 millió munkavállalót érint.
A minimálbérre vonatkozó eredeti javaslatot a következő évre előrejelzett infláció alapján határozzák meg. Ugyanakkor, ha a fogyasztási cikkek és a szolgáltatások következő évre prognosztizált összárindexe legalább 105 százalék (azaz ha a várható infláció legalább 5 százalék), akkor a minimálbér összegének és a minimál óradíj összegének módosítására két időpont kerül meghatározásra: január 1. és július 1.
Beérett a kormányváltás: lezárta az EU a Lengyelország elleni eljárást
Az Európai Bizottság azzal indokolta a 2017-ben elindított 7. cikk szerinti eljárás lezárását, hogy az országban már nem fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni