Rendkívül kicsi különbséggel, mintegy alig néhány száz szavazattal győztek azok, akik az EU csatlakozás mellett tették le voksukat. Az első előzetes szavazatszámlálások alapján a moldovaiak nagyrészt az uniós tagság ellen szavaztak, a két tábor viszont mindenképpen nagyon megosztó: 99,5 százalékos feldolgozottságnál a szavazók 50,3 százaléka támogatta, míg 49,7 százaléka ellenezte.

Az igenre mindössze 744-gyel szavaztak többen.

Az Euronews azt írja, a vasárnapi szavazáson a részvétel meghaladta az 50 százalékot, ami jóval több, mint a népszavazás érvényességéhez szükséges 33 százalékos küszöb.

Maia Sandu moldovai elnök, akiről hétfőn meg úgy tűnt, hogy megnyeri az elnökválasztási verseny első fordulóját, bűnözői csoportokat vádolt azzal, hogy a népszavazást aláássák, amelyen arra kérték a választókat, hogy az uniós tagság mellett szavazzanak.

Október elején a moldovai bűnüldöző szervek közölték, hogy leleplezték a jelenleg Oroszországban élő, száműzetésben élő oroszbarát oligarcha, Ilan Shor által szervezett nagyszabású szavazatvásárlási rendszert, amelynek keretében 15 millió eurót fizetett 130 ezer személynek, hogy a két szavazást aláássák.

Az oligarchát tavaly távollétében 15 év börtönbüntetésre ítélték csalás és pénzmosás miatt a moldovai bankokból 2014-ben eltűnt közel 1 milliárd euró ügyében, ő azonban tagadta a vádakat. Shor populista, oroszbarát pártját szintén tavaly alkotmányellenesnek minősítették Moldovában és betiltották.

Ma eldöntik: nyugat vagy kelet?

Megkezdődött vasárnap reggel Moldovában az elnökválasztás és a népszavazás az ország EU-csatlakozásáról.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.