Tragikus fordulatot vett a csütörtöki támadás Münchenben, amikor egy afgán menedékkérő autóval hajtott egy békésen tüntető tömegbe a belvárosban, és 39 embert – többségében súlyosan – megsebesített.
Szombat este a német hírügynökség közölte: egy kétéves kislány életét vesztette az iszlamista indíttatású, szörnyű akció következtében, mivel az ütközés során az ámokfutó autója alá került – azóta hiába küzdöttek érte az orvosok, tegnap belehalt sérüléseibe.
Azt is közölték, hogy 37 éves édesanyja is elhunyt a kórházban, két nappal a támadás után.
„Egész München, egész Németország gyászol"
– fogalmazott Dieter Reiter (SPD) München polgármestere a Süddeutsche Zeitungnak.
Egyúttal óva intette a pártokat attól, hogy az egy hét múlva következő szövetségi választások előtti kampányhajrában a tragédiát politikai propagandára vagy a bevándorlókkal szembeni gyűlöletkeltésre használják fel.
Ezt kérte nyílt levélben az áldozatok családja is.
A lap által idézett nyilatkozatukból kiderül, hogy az elhunyt anya Algériában született, négyévesen érkezett Németországba, ahol mérnökként dolgozott és aktívan kiállt a szolidaritásért, az egyenlőségért, valamint az idegengyűlölet és a kirekesztés ellen.
A rendőrségi kihallgatáson a letartóztatásakor „Allahu Akbar"-t kiáltozó, afgán támadó elismerte, hogy vallási okokból, szándékosan hajtott bele a tömegbe. A WAZ szerint arra viszont nincs bizonyíték, hogy pszichés problémák befolyásolhatták volna a bűncselekmény során.
Megvezette a bíróságot, tragédia lett a vége
Napokkal az eset után Németország egyébként is felfokozott hangulata még mindig sokkolt, míg a politikusok és állami vezetők lázasan igyekeznek úrrá lenni a helyzeten.
Sajtóbeszámolók szerint az emberek legnagyobb döbbenetét az okozza, hogy a 24 éves elkövető az elutasított menedékkérelme ellenére érvényes tartózkodási és munkavállalási engedéllyel élt Bajorországban, ahol tanfolyamokat is végzett és legális állása volt.
Azonban az engedélyt úgy szerezte meg, hogy a közigazgatási bíróságnak azt mondta, egy bűnbanda tagjai üldözik, akik az apját is megölték. Ám most kiderült, hogy ez hazugság volt – írja a Berliner Morgenpost.
Felvonultak a nagymamák a populisták ellen
Olaf Scholz kancellár már bejelentette: a letartóztatásban lévő elkövetőt azonnal kitoloncolják, a büntetése letöltése után visszakerül abba az országba, ahonnan származik.
Aki ilyen megbocsáthatatlan cselekményt követ el, „nem számíthat többé semmire”
– közölte, bár ez nem biztos, hogy elegendő ígéret a választóknak, mivel már számos durva támadást kellett elszenvedjenek az eddigi migránspolitika miatt. Olaf Scholz egy interjúban azt is mondta, hogy idén már százezerrel kevesebb bevándorlóra számítanak.
Arról, hogy mi vár az Afganisztánba visszaküldött bűnözőkre, itt írtunk bővebben.
Vasárnap tüntetéseket is szerveztek a merénylet helyszínére: több száz rendőr jelenlétében a migrációellenes, populista AfD tartott „virrasztást”, míg a szélsőséges párt ellen az elhunyt anyát alkalmazó Verdi szakszervezet, és a „Nagymamák a jobboldal ellen” nevű, civil szervezet állt ki, elítélvén, hogy politikai eszközként használják fel a családi tragédiát.
Az AfD már nekiment a konzervatívoknak
Elemzők szerint nagy valószínűséggel az lesz a leginkább esélyes párt, illetve kancellárjelölt a február 23-i választásokon, aki meggyőzően tud megoldást javasolni a biztonság megerősítésére fő nyugati partnerünknél.
Miközben a mainstream pártok képviselői a hétvégén felszólították egymást, hogy emelkedjenek felül a politikai kampányon, és alkossanak szigorúbb szabályokat a migráció és a közbiztonság kezeléséhez, a bajorországi AfD Markus Söder miniszterelnök és Joachim Herrmann belügyminiszter lemondását követeli – írja a FAZ.
Mindketten annak a konzervatív-kereszténydemokrata unió (CDU/CSU) tagjai, amely korábban felvállalta a közös szavazást a szélsőjobboldali párttal a parlamentben. Erről itt és itt írtunk.
Olaf Scholz kancellár közölte: nem hagyják magukat megosztani, hanem közös belbiztonsági paktumra van szükség.
Kormányzópártja (SPD) javaslatai szerint például közvetlen Afganisztánba tartó járatok kellenek az ország elhagyására kötelezett menedékkérők hazaszállítására, illetve engedélyezni kell a hatóságoknak az országban tartózkodó gyanúsítottak felkutatása érdekében az automatizált adatelemzéseket, a biometrikus összehasonlítást.
Elszabadult az erőszak tőlünk nyugatabbra
Szombaton késes támadás történt a karintiai Villach belvárosában, Ausztriában, ahol egy 23 éves, tartózkodási engedéllyel rendelkező, szír férfi megkéselt öt járókelőt, akik közül egy 14 éves fiatal meghalt. A rendőrség szerint az iszlamista elkövető véletlenszerűen támadt az arra járókra, mígnem egy 42 éves szíriai ételszállító férfi meglátta, majd autójával elütötte a támadót, aki ezután elmenekült a helyszínről. Később rendőrhelikopteres hajtóvadászatban elfogták a merénylőt – számol be a Meinbezirk.Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Ellepte a magyarok kedvenc tengerpartját ez a mérgező hal, keserves fájdalmat okoz a csípése

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek
