A NATO-nak 35-50 további dandárra lesz szüksége ahhoz, hogy teljes mértékben megvalósíthassa az Oroszországból érkező támadás elleni védekezésre vonatkozó új terveit – állítják katonai források a Reutersnek.
Egy dandár 3000-7000 katonából áll és nem világos, hogy miként tudna egy ekkora létszámú fegyveres erőt mozgósítani az Atlanti Szövetség.
Kapcsolódó
Várhatóan az orosz sereg által fenyegetett területekre csoportosítják át a fegyveres erők egy részét, illetve további katonákat toborozhatnak.
A NATO a 2022-es ukrajnai háborút követően kezdte radikálisan átállítani a hadállásait. Egy biztonsági forrás szerint az orosz fenyegetés folytán Németországnak meg kellene négyszereznie légvédelmi kapacitását.
A tavalyi vilniusi csúcstalálkozóján a szövetség több mint három évtized óta első nagyobb védelmi tervéről állapodtak meg a szervezet vezetői.
Felértékelődött a légvédelem
Egy vezető NATO-tisztviselő a következő szempontokat említette a várható fejlesztéseket illetően:
A légi és rakétavédelem, a nagy hatótávolságú fegyverek, a logisztika, valamint a nagy szárazföldi manőverező alakulatok a legfőbb prioritásaink közé tartoznak.
A katonai szakértők szerint az orosz-ukrán háború megmutatta, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be a védelmi rendszerek a kritikus katonai és polgári infrastruktúra megóvása szempontjából.
A kétpólusú világrend felbomlása után számos NATO-tagország csökkentette a légvédelmi egységek számát. A hidegháború alatt Németország 36 Patriot légvédelmi egységgel rendelkezett, ma már csak kilenc ilyen rendszert tud hadba állítani. Ezért az Olaf Scholz vezette kormány elkezdett megrendeléseket leadni a légvédelmi képességeinek a növelése érdekében.
Az Atlanti Szövetség létrejöttének a 75. évfordulója alkalmából július 9-11-ig Washingtonban tartják a szervezet következő csúcstalálkozóját.
Jöhet az ukrán NATO-tagság? Washingtonban találkoznak a szövetség vezetői
Az oroszokkal hadban álló ország NATO-megbízottja szerint a szövetségnek határozott tagsági ajánlatot kell tennie Kijev felé.Ha érdeklik a részletek
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!