Szlovákia hamarosan bevezetheti a négynapos munkahetet – jelentette ki a davosi Világgazdasági Fórumon Robert Fico kormányfő, hozzátéve, először csak kísérleti jelleggel lépne életbe a változás.
A kormányfő rámutatott, fokozatosan megváltozott a cégek viszonyulása a kérdéshez.
A világjárvány előtt még elutasították a munkahét lerövidítését, de akkor rengetegen dolgoztak otthonról, ezért rugalmasabb lett a munkaadók hozzáállása
– írta meg a bumm.sk.
A témát már tavaly bedobta a Szakszervezeti Szövetség (KOZ), amelynek elnöke, Monika Uhlerová úgy véli, már nem az a kérdés, hogy rövidebb lesz-e a munkaidő, hanem az, hogy milyen formában valósulhat ez meg.
Több lehetőség is van, mi azt szeretnék elérni, hogy egyszer majd négynapos legyen a munkahét, a hétvége pedig három napból álljon. De a munkaidő lerövidítésének minden más formájáról is tárgyalunk, figyelembe véve a külföldi tapasztalatokat is
– idézte a TASR Uhlerovának a KOZ novemberi közgyűlésén elhangzott nyilatkozatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót