Gránátra, fegyverekre és lőszerekre is bukkantak az egykori hírhedt terrorcsoport tagja, a kedden elfogott Daniela Klette lakásában.
A rendőrség tájékoztatása szerint a fővárosi lakásban előkerült gránát tűzszerészeti szállítása miatt nemcsak a már „nyugdíjas terrorista” lakóházát, hanem az egész utcát ki kellett üríteni.
A Baader-Meinhof csoportként is ismert szélsőbaloldali terrorszervezet tagja azután került rendőrkézre, hogy az ügyészség és a rendőrség két hete egy televíziós bűnügyi műsorban a lakosság segítségét kérte a még szökésben lévő terroristák - Klettén kívül az 55 éves Burkhard Garweg és a 69 éves Ernst-Volker Staub - elfogásához.
A már feloszlott RAF harmadik generációjához tartozó terroristákat azzal vádolják, hogy egy gyilkossági kísérletet és több fegyveres rablótámadást hajtottak végre 1999 és 2016 között.
A német hatóságok több mint 30 ember meggyilkolásáért és legkevesebb 200 ember megsebesítéséért teszik felelőssé a hatvanas évek radikális diákmozgalmaiból kinőtt Vörös Hadsereg Frakciót.
Az ügyészség szerint a harmadik nemzedékhez tartozó Daniela Klette és társai bűncselekményeit már nem a politika motiválta, hanem a haszonszerzés. A hatóságok e generációt teszik felelőssé Alfred Herrhausennek, a Deutsche Bank hajdani vezetőjének és Karsten Rohweddernek, az állami vagyonkezelő elnökének a megöléséért - írja az MTI.
Rohwedder megölése volt a RAF utolsó gyilkossága. A vagyonkezelő vezetőjét otthonában, az íróasztalánál lőtték le egy kerti lakból, 60 méteres távolságból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!