Mint megírtuk, kedden a német hatóságok titkosszolgálati ügynöki tevékenység vádjával ismét letartóztattak egy feltételezett kínai kémet, aki katonai repülési adatokat adhatott át Kínának. 

Ez néhány hónapon belül már az ötödik olyan alkalom, amikor a Szövetségi Ügyészség a kínai titkosszolgálatnak kémkedő személyt tartóztatott le.

Lassan nem meglepő, hogy ez a gyanúsított is kapcsolatban állt a jobboldali populista AfD párttal Maximilian Krah képviselő alkalmazottjaként, hasonlóképp ahhoz a Jian G. nevű beosztotthoz, akit „Gallus” fedőnévvel még áprilisban kapcsoltak le. Az AfD-s politikus kémkedő alkalmazottai évek óta ismerhették egymást. 

A friss vádlottat a szövetségi ügyészség Yaqi X. néven azonosította, aki a lipcsei/hallei repülőteret kiszolgáló logisztikai cégnél dolgozott, ahol az Euronews szerint

olyan érzékeny adatokhoz fért hozzá, amelyek a katonai felszerelések szállításáról, illetve olyan személyekről szólnak, akik a Rheinmetall német fegyvergyártó óriáscéggel állnak közvetlen kapcsolatban.

Kémek sora dolgozott az AfD-s politikusnak

A feltételezett kémeket korábban alkalmazó populista politikus, Maximilian Krah már idén tavasszal kínos magyarázkodásokra, majd EP-listavezetői helyéről való lemondásra kényszerült.

Az akkori vádak szerint munkatársa, Jian G. a pekingi titkosszolgálat embereként Krah mellől szivárogtatott ki adatokat az Európai Parlamentben folyó tárgyalásokról és döntésekről.

Emellett kémkedett a Németországban élő kínai ellenzékiek után is úgy, hogy számos ottani ellenzéki szervezetben töltött be vezető pozíciót – írja a Welt.

Mint utóbb kiderült, a szélsőjobbos politikus embere felajánlotta magát a Német Alkotmányvédelmi Hivatalnak is, de azok visszautasították, kettős kémkedés gyanúja miatt. 

Vékony kínai nő, feltűnés nélkül az ügyfélszolgálaton

A kedden letartóztatott másik alkalmazottról, a „szemüveges, vékony kínai nőről”, Yaqi X.-ről a Tagesschau azt írja, hogy két-három éve lakott a lipcsei központi pályaudvar közelében, a szomszédai szerint nem élt feltűnő életet, alig beszélt németül.

Az interneten is alig lehet nyomokat találni róla, de közösségi oldalán egy olyan képen látható a lipcsei repülőtér vezetőivel, amely Sanghajiban készült idén júniusban a világ legnagyobb logisztikai, mobilitási és informatikai szakkiállításán. 

Munkahelye, a lipcsei/hallei repülőtér az ország második legnagyobb teherszállító repülőtere, és a katonai áruk egyik legfontosabb átrakóhelye, amelyet nemcsak a Bundeswehr, hanem az amerikai hadsereg is használ.

Többek között az ukrán Antonov Airlines teherszállító cég is flottát állomásoztatott itt, hatalmas An-124-100 típusú repülőgépekkel, amelyek akár tankokat is szállíthatnak. 

Az ukrajnai és izraeli fegyverszállításokról jelentettek

Az NDR, a WDR és a Süddeutsche Zeitung információi szerint a rejtőzködő kínai nő egyfajta kémvezérként dolgozhatott az utasok és a rakományok szenzitív adataira rálátó reptéri ügyfélszolgálaton.

Onnan ismerősei támogatásával

bizalmas, érzékeny információkat továbbított a Rheinmetall fegyvergyártó cégről, főként az Ukrajnába és Izraelbe tartó, német és amerikai fegyverszállítások részleteivel kapcsolatban. 

Például részletesen rögzítette a repülési mozgásokat és a szállítási folyamatokat.

A nyomozók állítólag már akkor is Yaqi X. nyomában jártak, amikor az első AfD-alkalmazottat, Jian G.-t tavasszal letartóztatták, előtte hónapokig követték a két kém telefonos és internetes kommunikációját.

A hatóság azonban csak Jian G. letartóztatása után fedezett fel konkrét bizonyítékokat arról, hogy a friss gyanúsított is szivárogtatott titkos információkat.

A populista párt több szálon függ a hírszerzéstől 

A jobboldali populista Maximilian Krahn neve már korábban összefüggésbe került a hírszerzéssel: márciusban a cseh titkosszolgálat által kirobbantott orosz propaganda-botrányban is felmerült a neve, mivel szerepelt az oroszbarát Voice of Europe honlapon.

Pártjából más politikusokat is hírbe hoztak már kémügyekkel: februárban például Eugen (Jevgenyij) Schmidt AfD-s képviselő ukrán származású asszisztense kényszerült lemondásra, mert a neve orosz kémkedés gyanújával került a címlapokra.

Célkeresztben a stratégiai fegyvergyártó, a Rheinmetall

Az Alkotmányvédelmi Hivatal szerint a kínai titkosszolgálatok, különösen az állambiztonsági minisztérium szinte minden területen kémkednek Németországban: a politika, a gazdaság, a tudomány és a katonaság területén egyaránt.

A fegyverkezéssel foglalkozó cégek, mint például a Magyarországon is jelen lévő, stratégiai Rheinmetall különösen a kínai kémkedés fókuszában állnak.

A Welt felidézi: a Rheinmetall köreiben egy olyan átverést emlegetnek, amelyet néhány éve kínai ügynökök állítólag többször is alkalmaztak a cégadatok megszerzésére.

Mégpedig úgy, hogy a Linkedin karrierportálon keresztül álommunkákkal csábították a védelmi cég alkalmazottait, hogy megszerezzék üzleti e-mail címüket, amelyekre rosszindulatú programokat tartalmazó, adathalász linkeket küldtek.

Bár ezután a Rheinmetall jelentősen megnövelte biztonsági óvintézkedéseit, 2023 áprilisában nyilvánosságra került egy sikeres kibertámadás a cég ellen: akkoriban a bűnözők rövid időre hozzáfértek a cég polgári részlegének rendszereihez.

A kínaiak aggódnak, hogy mindenki besúgónak nézi őket

A drezdai kínai közösség egyik tagja, Hongfeng Yang az MDR Sachsen-rádiónak még Jian G. áprilisi letartóztatása kapcsán adott interjút a besúgói hálózatról.

Ebben elmondta, hogy

a mai Kína olyan, mint az egykori NDK. Már az iskolában a kommunista pártot kell szolgálni és hűséget esküdni a rendszernek – a hazafias nevelés lényege, hogy mindent meg kell tenni az országért.

Ezután az egyetemen néhányakat felvesznek úgynevezett informális alkalmazottnak – az ő feladatuk, hogy érzékeny információkat szolgáltassanak az államnak.

Az ilyen kémeket nem csak a Nyugat érdekli, hanem az is, hogy – beépülve a kínai közösségekbe – megfigyeljék vagy akár irányítsák saját honfitársaikat külföldön – vázolta az interjúban.

Az áprilisban letartóztatott Jian G. például az United Frontnak dolgozott, a Kínai Kommunista Párt azon részlegének, amely a párton kívülieket otthon és külföldön figyeli.

Hongfeng Yang szerint a németországi kínai közösség nagyon aggódik, attól félnek, hogy minden kínai embert kémnek bélyegeznek.

Nem mindenki informális alkalmazott vagy akár kém közülünk. A többség intelligens, szorgalmas diák vagy tudós és ők sem szeretik, hogy megfigyelik őket, mert szabad életet akarnak élni Németországban – fogalmazott.