A hétvégén ismét több német városban tüntetnek a jobboldali szélsőségesség és az esélyes új kormányzópárt, a kereszténydemokrata CDU/CSU és a populista AfD együttműködése ellen.

A Der Standard beszámolója szerint szombaton több mint kétszázezren vonultak utcára Münchenben, míg Hannoverben több tízezren tiltakoznak, mert veszélyben érzik a demokráciát Európa legnagyobb gazdaságában.

Németországban egy hete mindennapossá váltak a tömeges tiltakozások.

Más városok mellett múlt vasárnap Berlinben 160-250 ezer ember tüntetett, de a fővárosban elharapóztak az utcai összecsapások is: verekedések, késelések, álarcos támadások és a CDU pártirodáinak rongálásai is tarkítják a mindennapokat – számol be a Berliner Zeitung.

Leszavazták, de már túl nagy a felháborodás

A pattanásig feszült közhangulatot az tüzeli, hogy a konzervatívok kancellárjelöltje, Friedrich Merz a Bundestagban elfogadta az AfD támogatását a migrációs politika szigorítására irányuló javaslatokhoz, amelyre nem volt példa a II. világháború vége óta.

A vádak szerint ezzel a CDU vezetője a szélsőjobboldalt segítheti hatalomra a február 23-i szövetségi választásokon.

A történelmi tűzfalat meggyengítő lépésre válaszul ugyan a migrációs törvénytervezetet végül leszavazták a parlamentben, ám a társadalom felháborodása egyre látványosabb. 

A haza árulása lenne az együttműködés

Annak ellenére is, hogy a vitatott parlamenti szavazások után a CSU vezetője, Markus Söder bajor miniszterelnök elutasított minden együttműködést az AfD-vel. 

A kereszténydemokrata politikus Olaf Scholz megbukott koalíciójának balliberális pártjait teszi felelőssé azért, hogy az elmúlt években megerősödött a migrációellenes, szélsőséges párt az országban.

Nem szabad a radikálisokra hagyni hazánkat, erkölcsileg nem alkalmasak

– figyelmeztetett Söder, aki szerint az egyes vezetői miatt akár nácinak is nevezhető AfD a német liberális, alkotmányos demokrácia rendszerszintű ellensége.

A szélsőjobboldallal való együttműködést a kancellárjelölt, Friedrich Merz is kizárta.

Elárulnám a CDU lelkét, ha a kisujjamat is adnám egy ilyen politika folytatásához Németországban

– idézi szavait az osztrák lap. 

Budapestre jön az AFD-vezér

Politikai elemzők szerint a migráció szigorításával kapcsolatos javaslat körüli „cirkusz” immár arra alkalmas, hogy a konkurens pártok mozgósítani és az embereket hergelni tudják, meggyengítve a CDU/CSU esélyeit a választásokon.

Orbán Balázs, miniszterelnök politikai igazgatója szerint a migráció témájában márpedig teljesen átfordult a német közvélemény, amely követeli az eddigi politika átalakítását, mivel szavai szerint „katasztrófa közeli a helyzet az országban”.

Lapunknak Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet kutatója arról beszélt, hogy a merkeli Willkommenskultur kudarcot vallott, a bevándorlás kezelésének szigorítását nemcsak a jobbközép CDU, hanem a baloldali, liberális pártok is szorgalmazzák.

A szélsőjobboldali AfD párttal való együttműködést azonban kategorikusan elutasítják.

Mint ismert, jövő hétfőn Orbán Viktor Budapesten látja vendégül Alice Weidelt, az AfD vezetőjét.

Maradhat a koalíció, erősödik a baloldal

Az alig két héttel a választások előtt, szombaton közzétett, friss Insa-felmérés azt mutatja, hogy a három legerősebb párt (CDU/CSU, SPD, AfD) veszített eddigi támogatottságából, bár még mindig arra van a legnagyobb esély, hogy a közeljövőben egy kereszténydemokrata (CDU)-szociáldemokrata (SPD) kormánykoalíció alakul Németországban, amelynek kancellárja Olaf Scholz után Friedrich Merz lehet – írja a Welt. A migráció körüli politikai csaták következtében viszont fölerősödött a Baloldali Párt, amely most először esélyesnek tűnik arra, hogy átlépje az öt százalékpontos parlamenti küszöböt.