Olaf Scholz német kancellár megakadályozta egy 3 milliárd eurós (több mint 1200 milliárd forint), ukrajnai fegyverekre szánt segélycsomag elfogadását.
A Spiegel által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az újabb milliárdos fegyvertámogatási tervet Annalena Baerbock külügyminiszter és Boris Pistorius védelmi miniszter terjesztette elő. A tervezett elsősorban a kritikus fontosságú fegyverrendszereket – többek között három Iris-T légvédelmi üteget, 10 ágyút és több tüzérségi lőszert – kívánt Kijev rendelkezésére bocsátani.
A jelentés szerint a segélycsomagot közvetlenül a kormánykoalíció novemberi összeomlása után dolgozták ki azzal a szándékkal, hogy még a február 23-i szövetségi választások előtt megszerezzék a finanszírozás parlamenti jóváhagyását.
Ennek ellenére biztosítottak Ukrajnát a további támogatásról
Olaf Scholz azzal érvelve vétózta meg az újabb támogatást, hogy a meglévő katonai segélyek
- 4 milliárd euró 2025-re,
- és a befagyasztott orosz vagyonból finanszírozott 50 milliárd dolláros G7-hitelből származó forrás
elegendő mértékű apanázst nyújtanak a háborúban álló országnak. Továbbá arra hivatkozott, hogy egy ilyen vállalás túlságosan nagy pénzügyi kötelezettséget róna választások után kormányra kerülő kabinetre.
A kancellári vétó ellenére Boris Pistorius csütörtökön Ramsteinben, az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport (UDCG) ülésén hangsúlyozta, hogy Németország fokozni fogja a Kijevnek nyújtott szubvenció mértékét. A februárig regnáló védelmi miniszter bejelentette, hogy Berlin közel 50 rakétát szállít majd az IRIS-T légvédelmi rendszerekhez, amit eredetileg a német szárazföldi haderőnek (Bundeswehr) szánták, de a gyártásból közvetlenül Ukrajnában irányítják át az eszközöket.
Rengeteg pénzt kap karácsonyra Ukrajna, az IMF állja a számlát
A valutaalap szakértői szerint az ukrán állam reál GDP-növekedése 4 százalék lesz az idén.Itt olvashat a részletekről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!