A német állami vasúttársaságnál az elmúlt hónapokban nagyon nem mentek rendben a dolgok. Hosszabb-rövidebb ideig tartó, utasok millióit sújtó sztrájkok bénították meg a vonatközlekedést, a mozdonyvezetők magasabb béreket követelve tagadták meg a munkát.
Az utasok azt remélték, hogy a Deutsche Bahn a nyári szezonra összeszedi magát, különös tekintettel a június 14. óta tartó labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve a vonatközlekedést előnyben részesítő külföldi és hazai szurkolók áradatára – írja az Infostrart.
Az elmúlt napok azonban alaposan rácáfoltak az előzetes várakozásokra. Az Eb nyitánya óta napirenden vannak a meghibásodások és a késések, olyannyira, hogy mindez már a külföldi sajtó nem éppen hízelgő érdeklődését is felkeltette. Az utasok érdekeit képviselő Pro Bahn egyesület egyenesen úgy fogalmazott, hogy
az egész világ a mi vasúti rendszerünkön viccelődik.
A futballszurkolók kemény bírálatai a Deutsche Bahnt is állásfoglalásra késztették. „Megértjük a labdarúgás rajongóinak elégedetlenségét” – fogalmazott a DB, a bírálatokat jogosnak elismerve.
„Sétaüzemmódban” vannak a vonatok az Eb ideje alatt is
Az ARD közszolgálati televízió számolt be arról, hogy egy Hamburg és Berlin között a DB zászlóshajójának számító, nagysebességű ICE vonaton az utasoknak órákat kellett várakozniuk a meghibásodott fékek miatt. Ennél is erősebb bírálatot fogalmazott meg exkluzív tudósításában az ország legnagyobb példányszámú lapja, a Bild.
Vonataink gyakrabban késnek, mint eddig bármikor
– hangsúlyozta már a tudósítás címében az újság, amely szerint a német vasút „sétaüzemmódban” van: a vállalat júniusban megdöntötte a pontosság eddigi negatív rekordját. Az adatok szerint minden második nagy sebességű ICE járat késve érkezett meg a célállomásra, a távolsági vonatok mindössze 52,2 százaléka tartotta be pontosan a menetrendet. „Évek óta nem volt ilyen rossz bizonyítványa a vasútnak” – vont mérleget a Bild.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!