Bár a Trump-kormányzat hivatali ideje alatt nem hajtott végre nukleáris kísérleti robbantást, a The Washington Post szerint magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselők 2020 májusában fontolóra vették az ötletet.

„Ha az adminisztráció megvalósította volna az ötletet, az lett volna az első amerikai atomkísérlet 1992 óta, és valószínűleg más országokat is ugyanerre ösztönzött volna. Ez az elgondolás mégsem halott, távolról sem” – írja a Foreign Affairs hasábjain Jeffrey Lewis a monterey-i Middlebury Nemzetközi Tanulmányok Intézetének professzora.

Kapcsolódó

Robert O'Brien, Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója 2019 és 2021 között azt a megdöbbentő javaslatot tette, hogy újra kellene kezdeni a nukleáris fegyverek felrobbantásának gyakorlatát a nevadai sivatag területén:

Az Egyesült Államoknak technikai és számbeli fölényt kell fenntartania az egyesített kínai és orosz nukleáris készletekkel szemben. Ennek érdekében Washingtonnak 1992 óta először a valóságban kell tesztelnie az új nukleáris fegyverek megbízhatóságát és biztonságát, nem csak számítógépes modellek segítségével.

Az Egyesült Államok több mint 30 éve nem hajtott végre nukleáris robbantást, továbbá Oroszország és Kína sem. Ez a három ország azon 187 állam között van, amelyek aláírták az 1996-os Átfogó Atomcsend-szerződést (CTBT), amely megtilt minden nukleáris robbantást, legyen az bármilyen méretű.

Trump hatalmas felelőtlensége első elnöksége idején

N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora lapunknak nyilatkozva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a republikánusok esetleges győzelme sem járna együtt a nukleáris robbantási kísérletek újraindításával. 

„A nukleáris kísérleti robbantások átfogó tilalma az napjainkra egy olyan nemzetközi normává vált, aminek a betartása és a betartatása általánosan elfogadott a világban. 1992 óta mindössze három ország hajtott végre ilyen típusú robbantást: 1998-ban India és Pakisztán egymás elrettentése miatt folyamodott ehhez, majd be is jelentették ezek leállítását. Ezt követően már csak Észak-Korea hajtott végre nukleáris kísérleti robbantásokat” – mondta az NKE tanára.

1945. július 16-án volt az első nukleáris robbantás a világon, ezt követte Hirosima és Nagaszaki tragédiája. A következő ország, amely elérte ezt a képességet, az a Szovjetunió volt 1949-ben, ami nagy bravúrnak számított, hiszen az amerikaiak mindenáron gátolni akarták ennek a tudásnak a szétáradását a világban. 1952-ben már a briteknek is megvolt az atombombájuk, ami szintén nem amerikai segítséggel készült. 1960-ban lett meg a francia és négy évvel később a kínai atombomba.

N. Rózsa Erzsébet szerint rossz taktika lenne az amerikaiak részéről, ha újra nyitnák a nukleáris robbantások fejezetét, mert attól az oroszok és a kínaiak is vérszemet kaphatnának. Az utolsó amerikai elnök, aki komoly energiát fordított a fegyverzetkorlátozásra, az Barack Obama volt. Fontos fejleménye volt ennek az iráni atomalku tető alá hozása.

Trump rendkívül nehéz helyzetet teremtett, amikor felrúgta az atomalkut. Erre ugyanis sem a többi nagyhatalom, sem a normát elfogadó nemzetközi közösség nem volt felkészülve.

Donald Trump azonban egyáltalán nem foglalkozott ezzel. Az atomalkunak pedig úgy vetett véget, hogy egy mindent átfogó megállapodást ígért helyette, de ebben az irányban semmilyen kezdő lépés nem történt Washington részéről.

1998 óta egyetlen ország sem hajtott végre atomrobbantást Észak-Korea kivételével

A szerződést az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete (Comprehensive Nuclear Test Ban Treaty Organization) kezeli, amely szeizmikus, infrahang, hidroakusztikus és radionuklid állomásokból álló hatalmas nemzetközi megfigyelőrendszert tart fenn. A szerződésnek köszönhetően a nukleáris kísérletek ellen erős nemzetközi norma van érvényben. India és Pakisztán 1998-as nukleáris robbantása óta egyetlen ország sem hajtott végre robbantást, Észak-Korea sajnálatos kivételével.

Észak-Korea nukleáris kísérleti telepének térképe egy kijelzőn Tokióban 2018. május 25-én.
Észak-Korea nukleáris kísérleti telepének térképe egy kijelzőn Tokióban 2018. május 25-én.
Kép: AFP, Behrouz Mehri

Maga a szerződés azonban soha nem lépett hatályba.

  • Bár az Egyesült Államok 1996-ban aláírta, a republikánusok a szenátusban a ratifikálás ellen szavaztak.
  • Kína, amely szintén aláírta, megtagadta a ratifikálást, amíg azt Washington nem ratifikálja.
  • Oroszország pedig, amely 2000-ben ratifikálta a szerződést, 2023 novemberében visszavonta azt. Közel 30 évnyi bizonytalanság után a szerződés jövője nagyon bizonytalan.

O'Brien javaslata tehát kellemetlen pillanatban érkezik. Valós kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy Oroszország esetleg újrakezdi-e a nukleáris robbantásokat. Moszkva, Peking és Washington legalább részleges készenlétben tartják nukleáris kísérleti telepeiket.

Műholdfelvételeken új épületek, alagutak építése, valamint emberek és berendezések folyamatos áramlása látható mindhárom helyszínen. 

„Az igazi probléma annak a veszélye, hogy a három nagy atomhatalom egyike újra nukleáris robbantásokba kezd. Ha az egyik ezt megteszi, a másik kettő valószínűleg követi majd a példáját. Kétségeink ne legyenek: a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdése rosszat jelentene az Egyesült Államoknak” – figyelmeztet Jeffrey Lewis.

Nukleáris tesztterület Nevadában
Nukleáris tesztterület Nevadában
Kép: Getty Images, Joe Sohm

A '90-es években még teljesen más erőviszonyok voltak

O'Brien esszéjében azzal érvelt, hogy a nukleáris tesztelés – nem csak a számítógépes modellezés – elengedhetetlen az Egyesült Államok technikai fölényének fenntartásához Oroszországgal és Kínával szemben. Ám egy olyan világ, amelyben Kína és Oroszország ismét folytathatná a nukleáris robbantásokat, ez a felzárkózásukat segítené, nem pedig a lemaradásukat. Ráadásul a nukleáris fegyverek tesztelésének célja nem a megbízhatóságuk és biztonságuk növelése, ahogy O'Brien írta, hanem a számítógépes modellek hitelesítéséhez szükséges adatok gyűjtése.

Az Egyesült Államok több nukleáris robbantást hajtott végre (1149), mint Oroszország (969) és Kína (45) együttvéve.

Mindezen tesztek ellenére szinte soha nem vettek ki nukleáris fegyvert az amerikai készletből, hogy aztán a sivatagban felrobbantva tesztelje azt; ehelyett a tesztek inkább kísérletek voltak. Csak a nukleáris kísérletek utolsó évtizedében teszteltek korlátozott számú fegyvert a készletből.

Egyetlen robbanás azonban még ekkor sem jelent statisztikai megbízhatóságot arra nézve, hogy a fegyver a tervezett módon működne. A tesztek eredményét inkább bizalomként lehetne leírni, hogy minden úgy működik, ahogyan kell. Bizalom a számítógépes modellekben, bizalom a bombákat tervező emberekben és bizalom a bombakészítés folyamatában.

Amikor Washington 1992-ben leállította a tesztelést, és 1996-ban aláírta az atomcsend szerződést, sokkal jobb helyzetben volt, mint Moszkva vagy Peking, hogy nukleáris robbanások nélkül is megőrizze a nukleáris arzenáljába vetett bizalmat.

Az amerikaiak minden egyes tesztelésből több hasznot húztak, köszönhetően technológiai előnyeiknek, például az optikai kábeleknek, amelyek hatékonyan tudták továbbítani az adatokat anélkül, hogy a nukleáris robbanás hatásai gyengítették volna azokat.

1996-ban az amerikai szuperszámítógépek messze felülmúlták az orosz és a kínai társaikat. Az atomcsend szerződés tárgyalásakor mind Oroszország, mind Kína olyan gyenge adatokkal és pocsék szuperszámítógépekkel rendelkezett, hogy vonakodtak beleegyezni a nukleáris robbantások átfogó tilalmába; ehelyett inkább a nagyon kis robbanásokra vonatkozó kivételt részesítették előnyben.

Az Egyesült Államok kitartott a „nulla hozamú” szerződés mellett. Ezután mindkét ország arra kérte a Clinton-kormányzatot, hogy a szerződés aláírásának feltételeként enyhítse a szuperszámítógépek exportjára vonatkozó korlátozásokat. Oroszország számára néhány korlátozást feloldottak, de Kína nem kapott semmi a know-how-ból.

Nukleáris hordozórakétákat mutatnak be a Kínai Népköztársaság alapításának 60. évfordulója alkalmából rendezett parádén 2009. október 1-jén Pekingben.
Nukleáris hordozórakétákat mutatnak be a Kínai Népköztársaság alapításának 60. évfordulója alkalmából rendezett parádén 2009. október 1-jén Pekingben.
Kép: Getty Images, Feng Li

Robbantások nélkül is lehet nagyobb tudás?

Az Egyesült Államok a szuperszámítógépeket és az elvégzett tesztekből származó rengeteg adatot ötvözte az úgynevezett „tudományos alapú készletfelügyeletben”, amely a tudományba, a felügyeletbe, a létesítményekbe és a számítástechnikába történő hatalmas beruházás, amely lehetővé tette az ország számára, hogy tesztelés nélkül tartsa fenn nukleáris arzenálját.

Ennek a megközelítésnek köszönhetően Washington sokkal szorosabban felügyeli a készletében lévő nukleáris fegyvereket, mint a hidegháború idején bármikor.

Az amerikaiak emellett abba is befektettek, hogy jobban megértsék, hogyan működnek valójában a termonukleáris fegyverek. A hidegháború idején az amerikai tudósok viszonylag kevéssé értették, hogy a nukleáris fegyverek miért viselkednek úgy, ahogyan, ami azt jelentette, hogy a fegyverek működésére vonatkozó modelleket ad hoc módon kellett finomhangolni: például egy változót megszorozni kettővel, még akkor is, ha senki sem tudta pontosan megmondani, hogy miért működik így. Az elmúlt években sok ilyen kiigazítást felváltott a termonukleáris robbanások mögött meghúzódó elvek teljesebb, tudományos megértése.

Az atomfegyverek ellen tüntetnek Berlinben
Az atomfegyverek ellen tüntetnek Berlinben
Kép: Getty Images, Paul Zinken

Az Egyesült Államok dollármilliárdokat költött arra az infrastruktúrára, amely ahhoz szükséges, hogy élő tesztek nélkül is figyelemmel kísérhesse és megértse nukleáris fegyvereit. Van egy földalatti laboratóriuma (a Principal Underground Laboratory for Subcritical Experimentation, vagy PULSE), amelyben olyan gépek találhatók, amelyek kis mennyiségű plutóniummal végeznek kitermelés nélküli kísérleteket.

Emellett fenntartanak egy létesítményt a plutónium nélkül felrobbanó bombák röntgensugárzására, valamint egy másikat a termonukleáris fegyverekben lejátszódó fúziós folyamatok tanulmányozására. Ez utóbbi megépítése 3,5 milliárd dollárba került.

Ennek eredményeképpen az Egyesült Államok ma sokkal jobban érti, hogyan működnek a nukleáris fegyverek, mint amikor atomrobbantásokat hajtott végre.

Oroszország és Kína hasonló beruházásokat hajtott végre, bár nem ugyanolyan mértékben és látszólag nem ugyanolyan eredménnyel. Oroszország a feltételezések szerint egyszerűen tízévente újjáépít minden egyes nukleáris fegyvert. Tekintettel az orosz hadsereg Ukrajnában tapasztalt megbízhatósági problémáira, joggal merülhet fel a kérdés, hogy mennyire bízhatunk abban, hogy Oroszország képes újra és újra ugyanazt a fegyvert gyártani anélkül, hogy káros változások ne történnének.

Az amerikai előny fokozatos elvesztése

Az Egyesült Államok tudományos alapú készletfelügyeleti megközelítése mögött a szuperszámítógépekbe való beruházás iránti elkötelezettség állt. 1995-ben a számítástechnikai követelményeket ijesztőnek tartották. Az Energiaügyi Minisztérium becslései szerint körülbelül 100 teraflop teljesítményű számítógépre lenne szükség, amit egy tisztviselő „őrültségnek” nevezett. Ma a világ leggyorsabb számítógépe, a Tennessee állambeli Oak Ridge Nemzeti Laboratóriumban található, ennél körülbelül tízezerszer gyorsabb.

A világ leggyorsabb szuperszámítógépe már évek óta nem az Egyesült Államokban, hanem egy kínai atomfegyver-laboratóriumban található.

Ám a világ leggyorsabb szuperszámítógépei között is van még egy dolog, amivel Kína nem rendelkezik: a számítógépes kódok tesztelési adatai. Ezen adatok nélkül, amelyeket az Egyesült Államok a nukleáris robbantások éveken át tartó végrehajtása során gyűjtött össze, a kínai tervezők nehezebben tudnak változtatásokat eszközölni a már tesztelt, meglévő fegyverterveken. Ez megnehezítheti Kína számára, hogy új, miniatürizáltabb nukleáris robbanófejeket készítsen.

Az amerikai nukleáris készlet technikai fölénye csak azért létezik, mert Oroszország és Kína felhagyott a teszteléssel, az Egyesült Államok pedig nagymértékben befektetett a tudományba.

Ha egy második Trump-kormányzat újrakezdené a nukleáris tesztelést, Oroszország és Kína biztosan követné a példáját, és mivel minden egyes tesztből többet tudnak tanulni, ledolgoznák az amerikai előnyt. Ráadásul az új vagy feltörekvő atomfegyver-államok, mondjuk Irán vagy Szaúd-Arábia, sem éreznék magukat korlátozva a robbantásos tesztek végrehajtásától. Az eredmény az lenne, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyverekkel rendelkező ellenségei még erősebbéá válnának.

Az a naiv meggyőződés, hogy a nukleáris robbantások folytatása meghosszabbítaná az Egyesült Államok előnyét, a bombával kapcsolatos rövidlátó gondolkodás hosszú hagyományát idézi, amelyben a politikusok és a szakértők képtelenek egynél több lépést előre tervezni. Ez a hiba már a bomba 1945-ös bevezetésekor felmerült

– vonja le a végső következtetést a professzor.

A bomba Japán elleni bevetésének hívei úgy vélték, hogy az Egyesült Államok évtizedekig nukleáris monopóliumot élvezhet a Szovjetunióval szemben. Moszkva kevesebb mint négy év alatt fejlesztette ki a saját bombáját.

Ugyanezek az emberek ezután azzal érveltek, hogy a hidrogénbomba kifejlesztése visszaállítaná az előnyt. Moszkva kevesebb mint két évvel az amerikaiak után már rendelkezett hidrogénbombával, majd később Kína is. „A fegyverkezési verseny minden egyes lépésénél a döntéshozók engedtek a vágyálmaiknak. Ha az Egyesült Államok lép először a nukleáris fegyverek tesztelésének újrakezdésére, akkor gyorsan rá fog jönni, hogy ismét milyen naiv volt.”