Egy felmérés szerint az amerikai 55 évesek kétharmada azt nyilatkozta, attól tart, hogy feléli a megtakarításait. A Prudential 2024-es felmérésének minden korcsoportja közül a 65 évesek 59 százaléka fél a legjobban.

Pete Welch, az Inspira Financial nyugdíjazásért és vagyonért felelős ügyvezető igazgatója a Business Insidernek azt mondta, az X-generáció összességében nem olyan felkészült a nyugdíjas évekre, mint a boomer-nemzedék. Hozzátette ugyanakkor, hogy az X-generáció legfiatalabb tagjainak még van idejük felzárkózni.

A cikk azt írja, hogy a garasoskodásra ítélt generáció egyes tagjai között között számos párhuzam figyelhető meg: a 43 és 59 év közöttiek nagy része arra számít, hogy elhalasztják a nyugállományba vonulást vagy annak megtörténte után is tovább dolgoznak. Az X-generációsok 47 százaléka véli úgy, hogy a tervezetthez képest később kell nyugdíjba vonulnia, míg a felmérés szerint 40 százalékuk számít arra, hogy részmunkaidőben fog dolgozni a nyugalmazása után.

A megkérdezettek többsége ráadásul örökségre sem számít, dacára annak, hogy boomer elődjeik trilliárdos vagyonra tettek szert. Mindössze 12 százalékuk számít arra, hogy örökölt vagyont kap a családjától.

Ugyanakkor nagyon is számolnak azzal, hogy a nyugdíjazásuk után a családjukra támaszkodhatnak.

Az 55 évesek mintegy 24 százaléka mondta azt, hogy pénzügyi támogatásra számít tőlük, 21 százalékuk pedig hozzátette, hogy lakhatási támogatásra is szükségük lehet.

Alig pár év és jöhet a nyugdíjkáosz, mutatjuk kiket érinthet

Szakértők szerint 2040-re reccsenhet meg a nyugdíjkassza. Reform javaslatok szerint a nők kedvezményes nyugdíjazásának szigorítása mellett, egységesíteni kell a 13. havi nyugdíjat is. A Pulzus Kutatásából kiderült: főleg az extra egészségügyi kiadások miatt aggódnak a válaszadók. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.