A polgármester elsődleges célja az volt, hogy rámutasson az olasz egészségügyi rendszer állapotára – írja az Index.
Calabria régióban (amely Olaszország egyik legszegényebb régiója) ugyanis a lakosság mintegy fele az ország más részére kénytelen menni, ha sürgősségi ellátásra van szüksége. Emiatt a rendelet előírja, hogy a falu lakói a lehetőségekhez mérten ne hagyják el otthonaikat és inkább ott pihenjenek, hiszen ezek az utak sokszor nagyobb kockázatot jelentenek, mint bármilyen megbetegedés.
A rendelet emellett előírja azt is, hogy a belcastróiak kötelesek elkerülni minden olyan betegséget, amely sürgős orvosi segítséget igényelhet.
Belcastro 1200 lakosának mintegy fele 65 év feletti, és a legközelebbi baleseti és sürgősségi osztály több mint 45 kilométerre van
− mondta Antonio Torchia.
A polgármester hozzátette, ráadásul az egészségügyi intézmény egy olyan útszakaszon érhető el, amelyen csak 30 kilométer per órával lehet közlekedni.
A falu ügyeletes orvosi rendelője ritkán fogad betegeket, hétvégén, ünnepnapokon és a rendelési időn kívül nem látja el feladatait. Emiatt a polgármester közölte az olasz televízióval, hogy csak reménykedni tudnak, hogy a lakosok időben odaérnek a sürgősségire.
A rendelet tehát arra kötelezi a lakosokat, hogy kerüljék a háztartási baleseteket, valamint „ne hagyják el túl gyakran a házat, ne utazzanak vagy sportoljanak, és (ehelyett) az idő nagy részében pihenjenek”. Persze az új szabályok körül sok kérdés felmerül.
Calabria régióban 2009 óta 18 kórház zárt be, emiatt az ottani egészségügyi intézmények súlyos személyzet- és ágyhiánnyal, valamint hosszú várólistákkal küzdenek. Emiatt a régió lakosságának mintegy fele a tartományon kívül részesül orvosi ellátásban.
2022-ben Kubából érkezett 497 orvos, akik a calabriai kormányzó szerint megmentették a régió egészségügyi intézményeit. Belcastro lakosai úgy nyilatkoztak, hogy szerintük a polgármester helyesen járt el provokatív rendeletével, amikor felhívta a figyelmet az egészségügyi intézmények hiányára, és ezzel valamelyest felébresztette az olasz kormány lelkiismeretét.
Megszűnik a kórház traumatológiai ellátása, 40-50 kilométeres kutyagolás vár a betegekre
2025. január 1-jétől átmenetileg változik a sérülésből eredő traumatológiai ellátást igénylő betegek hétvégi és ünnepnapi sürgősségi ellátása az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályán. Békéscsabára vagy Gyulára kell utazni a sérülteknek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!