Olaszország az idegenforgalmi adók jelentős emelését javasolja, hogy ezzel segítsenek a pénzszűkében lévő városok bevételeinek a növelését és a látogatók „felelősségteljesebbé tételét”, miközben egyre nő a közvélemény ellenállása a túlzott turizmussal szemben.
A Financial Times beszámolója szerint a szálloda- és utazási szövetségek felháborodtak a terv miatt, amely
akár 25 eurós adót is kilátásba helyez éjszakánként a legdrágább szállodai szobákra.
Barbara Casillo, a Confindustria Alberghi igazgatója arra figyelmeztetett, hogy Olaszország már most is éles versenyben van a többi európai úti céllal, amely versenyből kieshet az általa már most is nagyon magasnak tartott idegenforgalmi adó további emelésével.
Az idegenforgalmi minisztérium azt közölte, hogy szeptemberben párbeszédet terveznek az érintett iparági szervezetekkel az idegenforgalmi adó szabályainak módosítására vonatkozó javaslatról.
Olaszország államháztartására rendkívül súlyos nyomás nehezedik, az ország adósságterve az IMF előrejelzései szerint idén eléri a GDP közel 140 százalékát, az éves adósságszolgálat költségei pedig már majdnem elérik a közoktatási kiadások összegét.
Az olasz utazási ipara a Covid-járvány következtében kialakult összeomlás után erőteljesen fellendült, tavaly az iparági szövetségek becslései szerint 65 millió külföldi turista érkezhetett az országba.
Az olasz városok mind a külföldi, mind az olasz látogatók által eltöltött éjszakákra adót vethetnek ki, ez az adó ma jellemzően 1-5 euró/fő/éj között mozog.
Az olasz jegybank adatai szerint 2019-ben közel 1200 település összesen 470 millió euró idegenforgalmi adót szedett be. Ezek az adóbevételek 2023-ra a becslések szerint 775 millió euróra emelkedtek, miután a kormány úgy döntött, hogy a legnépszerűbb városi úti célok akár 10 euróra is emelhetik az idegenforgalmi adót személyenként és éjszakánként.
A brit gazdasági lap által megismert javaslat szerint
az idegenforgalmi adó felső határát 5 euróra emelnék éjszakánként a 100 euró alatti szobák, 10 euróra a 100-400 euróba kerülő szobák, 15 euróra a 400-750 euróba kerülő szobák, valamint 25 euróra a 750 eurónál drágább szobák esetében.
Háttérben a maffia: leállnak a magyarok által is kedvelt strandok
Bele akar nyúlni az Európai Unió a strandüzemeltetés koncessziós rendszerébe Itáliában, ezért augusztusban többfelé hoppon maradhatnak a nyaralók, mivel a tengerparti vállalkozások sztrájkhullámot hirdettek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!