Az  olaszországi orvosok és ápolók szakszervezetei felszólították a hatóságokat, hogy fontolják meg a hadsereg bevonását a kórházakban, válaszul a betegek és hozzátartozóik által elkövetett támadások egyre gyakoribbá válására, amely országszerte felháborodást váltott ki – írja a The Guardian.

Az egyik legutóbbi, videóra rögzített és a közösségi médiában széles körben elterjedt eset során az orvosok és  ápolók pénteken arra kényszerültek, hogy elbarikádozzák magukat a dél-pugliai Foggia régióban található Policlinico kórház egyik szobájában, miután egy sürgősségi műtét után elhunyt 23 éves nő mintegy 50 rokona és barátja az egészségügyi személyzet ellen fordult. Néhány egészségügyi dolgozó megsérült, a sürgősségi osztály padlóján pedig vérfoltok voltak láthatók.

Két nappal később ugyanez a kórház újabb támadásról számolt be, amikor egy beteg megrúgott és megütött három sürgősségi osztályon dolgozó nővért. Kedden, szintén Pugliában, egy beteg bántalmazott egy orvost a Lecce melletti Casarano Francesco Ferrari kórházban, majd a héten még két további fizikai támadást jelentettek  Nápoly tartományból, ahol az egészségügyi dolgozók szerint a betegek és családtagjaik fellázadtak, miután a kórházban dolgozók arra kérték őket, hogy várjanak a sorukra.

Antonio De Palma, az ápolók szakszervezetének országos elnöke azt mondta, hogy megdöbbentette az erőszakhullám.

Az elmúlt 10 évben soha nem volt dokumentálva a brutalitás ilyen foka. Soha nem értük el a veszély és az agresszivitás ilyen szintjét. Sürgősen felszólítjuk a belügyminisztert, hogy foglalkozzon a helyzet komolyságávaé. Feltétlenül fontolóra kell venni a hadsereg bevetését az egészségügyi intézményekben. Nem várhatunk tovább

 – mondta Antonio De Palma.

Az Ápolói Rendek Országos Szövetsége „tűrhetetlennek” ítélte az  egészségügyi dolgozók elleni bűncselekményeket, és a hatóságoktól kért segítséget a biztonságos munkakörnyezet eléréséhez.

Loreto Gesualdo, az Orvosi-tudományos Társaságok Olasz Szövetségének (FISM) elnöke olyan törvényjavaslatot terjesztett elő, amely három évre felfüggeszti az egészségügyi ellátáshoz való szabad hozzáférést azok számára, akik egészségügyi dolgozókat bántalmaznak vagy egészségügyi létesítményeket rongálnak. 2023-ban csak az olasz kórházakban több mint 16 ezer szóbeli és fizikai támadást jelentett az orvosok és ápolók ellen a FISM.

Takács Péter elmagyarázta, miért nincs romokban az egészségügy

Az egészségügyért felelős államtitkár beszélt a kánikulában túlmelegedett kórtermekről, a központosított gyógyszerbeszerzésről és hülyeségnek nevezte, hogy az állami egészségügyből a magánellátás felé terelnék a betegeket.
Bővebben--->