Olaszország városaiban egyre inkább elterjedtek azok a zónák, ahol maximum 30 km/h-ás sebességgel lehet közlekedni.
Egy tudományos tanulmány lesújt az olasz önkormányzatok, különösen Bologna és Milánó új hóbortjára
Kapcsolódó
– áll az olasz Autoappassionati összeállításában.
Az MIT Senseable City Lab az Unipol Tech céggel együttműködve kutatást végzett, hogy felmérje a városi sebességkorlátozások Olaszországban (is) egyre inkább elterjedt durva csökkentésének hatásait. Ezeket a korlátozásokat részben azzal indokolják, hogy csökkentsék a szmogot, a forgalmat és a balesetek számát – írja a szemléjében a Totalcar .
A kutatások szerint azonban a széndioxid-kibocsátás a 30-as táblák hatására várhatóan 1,5 százalékkal, míg a szállópor-kibocsátás 2,7 százalékkal emelkedik.
A kutatók kalkulációi szerint, amennyiben Milánó összes városi nem-főútját 30-assá lassítják, akor 7,24 százalékkal nőne az átlagos menetidő, ha pedig ezt csak a lakóövezetekben és harmadrendű utakon vezetnék be, akkor 2,86 százalékkal. Ezeket az adatokat 3,4 millió utazás adatai alapján állították össze.
A tanulmány alapján levont következtetések szerint a 30-as zónák több szmogot, nagyobb forgalmat, és több stresszt jelentenek a járművezetők számára.
Mindeközben Milánó és Bologna önkormányzatai rendre javuló közlekedésbiztonsági tendenciáról számolnak be. Ebből is látszik, hogy ez olyan téma, melyben leginkább a valóban független felmérések hiányában nehéz tisztán látni. Ennek ellenére Európa-szerte egyre népszerűbb a harmincazás a városi területeken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!