Az Európai Unió (EU) kidolgozott egy jogi megoldást arra, hogy miként kerülje meg Magyarország vétóját, amivel az Orbán-kormány eddig akadályozta, hogy a befagyasztott orosz vagyon idei nyereségéből fegyvereket vásároljanak Ukrajnának.

A jogi kibúvót hétfőn vitatják meg az uniós külügyminiszterek.

Ha a lépést elfogadják, azzal a G7-ek is szabaddá tehetik az utat, hogy 50 milliárd dollárt fizessenek Kijevnek - írja a 444.hu a Financial Timesre hivatkozva.

Mivel Magyarország tartózkodott egy korábbi megállapodásnál, amely az  Oroszország befagyasztott vagyonából származó bevételek elkülönítéséről szólt, nem lehet része a pénz felhasználásáról szóló döntésnek

- mondta a lapnak Josep Borrell, az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.

Hozzátette:

a kibúvó kifinomult, mint minden jogi döntés, de működik.

Az EU-ban közel 200 milliárd eurónyi értékpapír van lekötve, főként Belgiumban, és a blokk az év elején megállapodott abban, hogy a februártól keletkező nyereséget  fegyverek vásárlására fordítja Ukrajna számára.

Magyarország, az EU leginkább oroszbarát tagállama, régóta ellenzi, hogy a 27 országot tömörítő blokk közösen nyújtson katonai támogatást Ukrajnának. Budapest hét másik, Kijev felfegyverzésével kapcsolatos döntést is blokkol, mintegy 6,6 milliárd euró értékben

- írja a Financial Times.

Ez a kiskapu kulcsfontosságú ahhoz, hogy a G7-ek megállapodása működjön, és hogy az 50 milliárd dolláros hitelt az év végéig tető alá hozzák. Az ügyet ismerő tisztviselők szerint a bevétel uniós felhasználására vonatkozó jogi megoldás valószínűleg elegendő lesz a hitel kifizetésének garantálásához.