A tbiliszi kormány tájékoztatására hivatkozó georgiai sajtóhíreket végül Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke is megerősítette.
A médiaértesülések szerint Irakli Kobakhidze miniszterelnök hívta meg magyar kollégáját, és
a delegációban részt vesz Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter is.
Négyszemközti, majd plenáris tárgyalásokra kerül sor, ezt követően Irakli Kobakhidze és Orbán Viktor közös sajtónyilatkozatot tesz - ismertetik a programot.
Szijjártó nem könnyíti meg az oroszok dolgát, hogy a Facebook-on posztolgat
Fontosnak tartották a hírt, hogy a magyar külügyminiszter az elsők között gratulált a grúziai választás Moszkva-barát győztesének, ám ez igencsak abszurd módon sikerült. >>>Mint ismert a miniszterelnök jóformán elsőként, már jó előre gratulált a Grúz Álom nevű kormánypártnak, amely a szavazatok több mint 54 százalékával győzött a szombati választáson.
Az ellenzék tömeges csalást emlegetve nem ismerte el az amúgy oroszbarát párt választási eredményét.
Irakli Kobakhidze 2024. február 8. óta Grúzia miniszterelnöke, kormányzása alatt az ország nem éppen a Nyugattal fenntartott kapcsolatok javítása felé haladt. Mi több,
azzal is vádolják, hogy nemzetközi szinten szabotálja Grúzia EU-tagsági törekvését.
Az Egyesült Államok korábban szankciókat jelentett be Kobakhidze, a kormánya tagjai valamint a Grúz Álom párt tagjai ellen a demokrácia aláásása miatt. Retorikáját egyébként széles körben Nyugat-ellenesnek minősítik, persze nem ok nélkül: ő maga is többször vádolta azzal a Nyugatot, hogy Grúziát egy Oroszország elleni második front megnyitásába taszítja.
Kobakhidze egyébként a Globális Háborús Párt összeesküvés-elméletének egyik fő terjesztője. A konteó szerint létezik egy állítólagos nemzetközi szervezet, amely kulcsfontosságú befolyást gyakorol az Európai Unióra és az Egyesült Államokra. A háborúpárti háttérhatalom fő küldetése az, hogy elnyújtsa az orosz-ukrán háborút és kiterjessze más országokra, szuverenista vezetőket gyilkoljon, forradalmakat szervezzen világszerte, és összeesküvést tervezzen a grúz kormány megdöntésére az amerikai hadiipar, Soros György és a neokonzervatívok támogatásával.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!