Több mint egy éve ugyanaz a rituálé ismétlődik – a magyar miniszterelnök tesz egy kijelentést az ukrajnai háborúról, ami kicsapja a biztosítékot, vagy tesz valamilyen ellentmondásos gesztust – például felvesz egy nagy-magyarországos futballszurkolói sálat –, mire a politikusok és a média Európa-szerte rohamtempóban kezdi elítélni a kijelentéseit és a megnyilvánulásait. 

Aztán persze minden csoda három napig tart, természetes módon elfárad a téma, egészen a következő kijelentésig vagy gesztusig. Más kérdés, hogy a magyar kormányfőt egyáltalán nem érdekli, hogy az amerikai vagy az európai média és elit milyen csúnyán beszél róla.

Épp ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy éppen a sokkolás a stratégiája, ezzel is fenntartva és növelve a közvélemény figyelmét

– írja Jacek Pawlicki, a Newsweek Polska külpolitikai szerkesztője, aki egyébként évek óta rendszeresen foglalkozik a magyar történésekkel.

A cikk az amerikai lap lengyel kiadásában jelent meg, amely leginkább liberális, baloldali és kormánykritikus nézeteknek ad teret, ám az onet.pl oldalán is közölték, ami viszont az egyik legolvasottabb hírportálnak számít Lengyelországban.

Ennek eredményeképpen „az EU perifériáján fekvő kis ország” miniszterelnöke sokkal több figyelmet kap, mint amennyit megérdemel – folytatja az írás. Ráadásul azt a benyomást is kelti, hogy Európa e részén kulcsszereplővé vált, és egyes kommentátorok ezt már el is kezdik hinni.

Vagy Oroszország vagy Európa

A cikkírónak nincsenek illúziói, hogy ugyanez történik majd a Welt és a Bild című német lapoknak és a Politico portálnak nemrég adott interjúja után, amelyben a magyar miniszterelnök átlépett egy újabb áthághatatlannak tűnő határt. Itt a lap idéz a bildes interjúból, ahol a magyar miniszterelnök olyanokat mondott, hogy Ukrajna már nem szuverén állam, mert sem pénze, sem fegyvere nincs. Kijev csak azért tud harcolni Moszkva ellen, mert élvezi a Nyugat támogatását".

Valamint ahol gyakorlatilag elismerte, hogy nem tartja Putyint háborús bűnösnek. Idézik az „oroszbarát forgatókönyvet" is amit felvázolt a háború végére vonatkozóan: „A probléma az, hogy az ukránok hamarabb kifogynak a katonákból, mint az oroszok. Ez döntő tényező lesz a végkifejletben. Ezért mindig békére, békére és még több békére szólítok fel. Különben [Ukrajna - a szerk.] hatalmas erőforrásokat és sok emberéletet veszít. Elképzelhetetlen pusztítás lesz".

Orbán Viktor: Putyin és én komoly emberek vagyunk

Szerdán megjelent az Orbán Viktorral készült interjú második része is a Bildben, amelyben a miniszterelnök hosszasan beszélt a migrációról, értelmezte a hazai állapotokat, a saját pályaívét pedig példa nélkülinek nevezte. Bővebben>>>

A cikkíró szerint az interjú az egész világon nagy visszhangot keltett. Nyugati cikkírók ismét elkezdtek retorikai kérdéseket feltenni arról, hogy a magyar miniszterelnök valójában kihez is húz. Úgy véli, hogy Orbán Viktor az invázió kezdete óta nem lojális szövetségesként viselkedik az EU-ban és a NATO-ban, hanem Putyin szövetségeseként vagy érdekeinek szószólójaként – bírálja Ukrajnát, vádolja az USA-t a konfliktus eszkalálásával, relativizálja az orosz bűnöket, megpróbálja megakadályozni és megtorpedózni a szankciókat.

Még Kárpátalja tekintetében is revizionista retorikához nyúl. A szerző felrója azt is, hogy Orbán Viktor diplomáciai vezetője – értve ezalatt Szijjártó Pétert – rendszeresen látogat Moszkvába, miközben a Törökországgal (is) szövetséges Magyarország mindeddig nem ratifikálta Svédország csatlakozási dokumentumait, ezzel is késleltetve az ország NATO-csatlakozását.

Az autoriter Oroszország és a Nyugat között egyensúlyozva a magyar miniszterelnök nagy kockázatot vállalt

– fejtegetik tovább az írásban. 

Magyarország ugyanis azzal, hogy 2004-ben csatlakozott az EU-hoz, néhány évvel korábban pedig a NATO-hoz, megválasztotta helyét Európában. „Bár a lengyelekkel ellentétben a magyarok nem annyira boldogok az uniós tagságtól,

többet panaszkodnak az európai perifériára szorulás miatt, de soha nem fognak belemenni abba, hogy visszatérjenek az orosz befolyási övezetbe.

A probléma viszont az – teszi hozzá – , hogy a magyar ellenzék defenzívában van, a budapesti kormány pedig ilyen szempontból tesz a közvéleményre. Úgy folytatja, hogy „Orbán propagandája éjjel-nappal azon dolgozik, hogy a magyarokkal elhitesse a háborúról és annak következményeiről szóló alternatív történetet, például azt, hogy az árak emelkedéséért elsősorban az EU a felelős, tudniillik az Oroszország elleni szankciók okozzák a magas inflációt."

Jöhetnek a szankciók, a teljes elszigetelés?

Mivel Orbán Viktor továbbra is süket a nyugati kritikákra, és még Oroszország mellé is áll, más, konkrétabb intézkedésekhez kellene folyamodni –

például Magyarország diplomáciai bojkottjához.

A Nesweek Polska cikkírója tovább is megy, szerinte a tagállamok elnökeinek, miniszterelnökeinek, sőt minisztereinek sem kellene többé Budapestre jönniük. Szerinte azt is érdemes megfontolni, hogy megtagadják Orbán fogadását az EU fővárosaiban. A neki szóló meghívások száma amúgy is csökkent – teszi hozzá – , más kérdés, hogy a magyar miniszterelnök például 2022 októberében Berlinben találkozott Olaf Scholz német kancellárral, 2023 márciusában pedig egy párizsi munkavacsorán volt Emmanuel Macron francia elnökkel.

Az írás szerint Magyarország elszigetelését azzal lehetne kezdeni, hogy a visegrádi országok nem hívják meg többé az ország miniszterelnökét és minisztereit a V4-ek rendszeres találkozóira. Erre jó alkalom kínálkozik: július 1-jén a háború kérdésében sokkal elviesebb csehek veszik át a visegrádi csoport elnökségét a szlovákoktól. A visegrádi trojka ebben a kérdésben felhívó-ultimátumot intézhetne Orbánhoz, lehetőséget adva neki, hogy világossá tegye, melyik oldalon áll.

Azt a cikkíró Pawliczki is elismeri, hogy

a diplomáciai bojkott természetesen kockázatos lépés lenne, mégpedig több okból is:

Először is, Orbán Viktor mint Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnöke továbbra is részt venne az Európai Tanács ülésein, így de facto félbojkottról lenne szó.

Másodszor, a magyar kormány elkezdhetne bosszút állni az elszigeteltségért azzal, hogy minden olyan lehetséges döntést megvétózna, ahol egyhangúságra van szükség.

Harmadszor, ahogy a tapasztalatok tanítják, a diplomáciai szankcióknak negatív mellékhatásai is vannak. Az EU-tagállamok 2000 elején Ausztriát sújtották velük, amiért Bécsben a kereszténydemokraták kormányt alakítottak a populista és bevándorlásellenes Jörg Haiderrel, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetőjével.

Azt feltételezték, hogy a szankciókkal meg lehet akadályozni a nacionalizmus terjedését Európában, ám Ausztria elszigeteltségére adott reakcióként az országban megnőtt az Európa-ellenesség, és ezzel együtt a szélsőjobboldal népszerűsége is. Ennek következtében a szankciókat néhány hónap után feloldották, és a közösség azóta sem nyúlt hozzájuk.

Évekkel később egy különleges eljárást találtak ki az EU alapját képező jogállamiságot és egyéb értékeket nem tiszteletben tartó országok fegyelmezésére. Más kérdés persze, hogy a Magyarország és Lengyelország ellen indított, úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárás a gyakorlatban túl bonyolultnak és hosszadalmasnak bizonyult. Ma pedig már minimális az esélye annak, hogy például azzal végződjön, hogy ezeket az országokat megfosztják szavazati joguktól az EU-ban.

Kirekesztés a NATO-n keresztül?

Mivel Magyarország a NATO tagja, méghozzá nem teljesen lojális tagja, hiszen blokkolja a NATO Svédországgal való bővítését, a szövetség országai elvághatják a magyar kormányt a NATO-országok bizalmas hírszerzési információinak egy részétől az ukrajnai háborúval kapcsolatban – ötletel tovább a szerző.

Egy ilyen döntést könnyű lenne megmagyarázni a nyilvánosságnak. Hiszen nincs garancia arra, hogy a Putyin mellett nyíltan kiálló magyar kormány nem osztja meg a bizalmas hírszerzési információkat Putyin rezsimjével, aláásva ezzel az Észak-atlanti Szövetség Ukrajnának nyújtott segítségét.

Az írás szerint a legfőbb ideje, hogy a Jog és Igazságosság kormánya megszakítsa az uniós együttműködést a magyarokkal. Egy olyan országnak ugyanis – utalva itt Lengyelországra –  amely úgy akar tenni, mintha Ukrajna legnagyobb szószólója lenne az EU-ban és a NATO-ban, nem szabad skizofrén politikát folytatnia, mert ez nemcsak elkötelezettségét, hanem szándékait is megkérdőjelezi.

Egy évvel ezelőtt Morawiecki miniszterelnök még azt mondta, hogy az ukrajnai háború miatt „Lengyelország és Magyarország útjai szétváltak", nemrég azonban a két ország kormánya ismét közösen ellenezte az „uniós migrációs paktumot", amelyet viszont minősített többséggel mégis elfogadtak.