Orbán Viktor, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Magyarország kormányfője kedd reggel érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkijjel folytatott tárgyalását követő közös sajtótájékoztatón megköszönte az ukrán elnöknek a meghívást, jelezve, hogy múlt csütörtökön állapodtak meg a találkozóról Brüsszelben.
A magyar kormányfő hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. „A háború, amit az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot” – jegyezte meg a magyar miniszterelnök az MTI híradása szerint.
Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor jelezte: megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.
A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl
– fogalmazott a miniszterelnök, és hozzátette: ezt tisztázta az ukrán elnökkel, és hálás az őszinte tárgyalásért és válaszokért. Azt is jelezte, hogy a tárgyalásról az Európai Unió Tanácsának, vagyis az uniós miniszterelnököknek egy jelentést készít, amelynek alapján megszülethetnek a szükséges európai döntések.
A magyar miniszterelnök Ukrajnának sok sikert kívánt és azt ígérte, hogy a magyar EU elnökség alatt állnak Ukrajna rendelkezésére, amiben segíteni tudnak, segíteni fognak.
Fontos cél a kétoldalú kapcsolatok javítása
Orbán Viktor Magyarország és Ukrajna kapcsolatáról szólva kiemelte: azzal a szándékkal érkezett Kijevbe, hogy a kétoldalú kapcsolatok ügyében előrelépést tegyenek. A magyar kormányfő konstruktívnak értékelte a tárgyalásokat a kétoldalú kérdésekről, hozzátéve, ideje volt, hogy megtörténjen a találkozó, mert számos olyan ügy van, amely rendezést kíván, és amelyről sokat tárgyaltak és vitatkoztak az elmúlt években:
A múlt vitáit megpróbáljuk magunk mögött hagyni, és az előttünk álló időszakra összpontosítunk.
Orbán Viktor azt szeretné, hogyha a két ország között a kapcsolatok sokkal jobbak lennének, ezért Magyarország átfogó együttműködési megállapodást kötne Ukrajnával, olyat, amilyet már a többi szomszédos országgal is megkötött Kijev.
Magyarország, erejéhez mérten szívesen vesz részt az ukrán gazdaság modernizálásában, és ehhez rendezett kereteket szeretne. Az Ukrajnában élő őshonos magyar kisebbség ügyében a magyar kormányfő azt mondta: esélyt lát arra, hogy előrelépést érnek el.
Ukrán iskolák létesülnek hazánkban
A Magyarországon élő ukránokkal kapcsolatban pedig bejelentette: örömmel fogadta Volodimir Zelenszkij kezdeményézését, hogy legyen ukrán iskola Magyarországon. Ennek a finanszírozását a magyar állam vállalja, és annyi iskolát fognak majd működtetni, amennyire szükség van. „Ha egyet, akkor egyet, ha tízet, akkor tízet.”
Ukránok korábban is éltek Magyarországon, ukrán önkormányzat is van, de a menekültek magas száma miatt most sokkal többen tartózkodnak itt, mint korábban. Ezekről a családokról gondoskodni kell, munkára, megélhetésre, biztonságra van szükségük, a gyerekeknek pedig megfelelő iskolákra, jó tanárokra
– tette hozzá a kormányfő, aki fontosnak nevezte, hogy az itt tartózkodó ukránok otthon érezzék magukat Magyarországon.
Orbán–Zelenszkij-találkozó: ez áll a titkos látogatás hátterében
Az Orbán-kormány most poltitikai tőkét tudna kovácsolni a régóta gondosan ápolt orosz-barát kapcsolatból, amely fenntartásától az összes többi Európai Uniós tagállam határozottan elzárkózott a háború kirobbanásakor. A jobboldali pártszövetség népszerűsítésében szintén kapóra jön a váratlan kijevi látogatás az Oeconomus igazgatója szerint.A magyar miniszterelnök kedd reggel előzetes sajtóbejelentés nélkül (tippelgetés mellett – a szerk. ) Kijevbe érkezett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyeztessen a háború rendezése és a kétoldalú kapcsolatok megtárgyalása végett. A bizalmas szervezés olyan hatékonyra sikeredett, hogy egészen az érkezésig sikerült titokban tartani a magyar kormányfő látogatását az ukrán fővárosba, amit végül a kormányzati kommunikáció is megerősített.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!