Amikor Rubens Braz brazil farmer hobbiból csirkéket kezdett tenyészteni, fogalma sem volt róla, hogy húsz évvel később, az új fajtaként, hivatalos elismerésre váró hatalmas szárnyasaival meghódítja nem csupán Brazíliát, de a világot is. A Reuters beszámolója szerint a gigantikus kakasai 120 centiméternél is magasabbra nőnek, és egyenként akár 1,5 millió forintnyi brazil reált is kaphat értük az érdeklődő tenyésztőktől.
Először hobbi volt. Aztán más tenyésztők is érdeklődtek, és ma kereskedelmi tevékenységünk van
– mondta egy interjúban a Goias állambeli farmer, akinek cége, az Avicultura Gigante, még mindig csupán egy kis szereplő Brazília baromfitenyésztő cégei között, saját farmja mintegy 300 értékes madárnak ad otthont.
Milyen zavargások, milyen visszaesés? Úgy pörög a francia turizmus, mint még talán soha
Július elején még félő volt, hogy a francia idegenforgalom szereplőinek a zavargások miatti borús előrejelzései alapján, hogy akár 20-25 százalékos bevételkiesést is elszenvedhet az ágazat. Nos, ebből semmi sem lett, a francia idegenforgalom, mint kutya a vizet, úgy rázta le magáról a zavargások lehetséges negatív következményeit. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
![Bírság jöhet a visszaváltható palackok miatt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202408/orig/image1723829981.jpg/240/?v=2024012201)
Bírság jöhet a visszaváltható palackok miatt
![Hatalmas előrelépés a rákgyógyításban – pillanatok alatt felépülnek a betegek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739283174.jpeg/240/?v=2024012201)
Hatalmas előrelépés a rákgyógyításban – pillanatok alatt felépülnek a betegek
![Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdőmérnöki diplomával](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737314525.jpg/240/?v=2024012201)
Hihetetlenül gyors az elhelyezkedés erdőmérnöki diplomával
![Hatalmas a hajsza a felvételizőkért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1738395564.jpg/240/?v=2024012201)
Hatalmas a hajsza a felvételizőkért
![Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202301/orig/image1674901463.jpg/240/?v=2024012201)
Csorba Dániel ingatlanszakértő: 2025-ben nőhet az ingatlanpiac, de 2026-tól nagyon félnek
![500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1738749775.jpg/240/?v=2024012201)
500-600 ezres a kezdő bér, ráadásul egy éven belül 30 százalékkal emelkedhet a gépészmérnökök fizetése
![Ennyit tud utazásra költeni a magyar](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202502/orig/image1739010182.jpg/240/?v=2024012201)
Ennyit tud utazásra költeni a magyar
![Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202310/orig/image1697571802.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött a Fitch: kimondták az ítéletet az EU-ról
![Hiába a fellendülés, Kína visszavonulót fújt a tiszta energia támogatásában](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202501/orig/image1737968351.jpg/240/?v=2024012201)
Hiába a fellendülés, Kína visszavonulót fújt a tiszta energia támogatásában
![](https://kep.index.hu/1/0/6054/60545/605456/60545623_4477741_70567b6ca63fcaa05eb4092c434377f6_wm.jpg)