Örményország hamarosan az Európai Unióhoz való csatlakozás útjára léphet – mondta csütörtökön Nikol Pasinjan, örmény miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta, hogy támogatni fogják a parlamentben benyújtott új törvényjavaslatot, amely elindítaná a dél-kaukázusi országot a 27 országot tömörítő blokkhoz való csatlakozás útján. Nikol Pasinjan kiemelte, hogy a
törvény elfogadása nem jelenti szó szerint azt, hogy Örményország csatlakozik az EU-hoz, mert ezt nem lehet törvény vagy kormányhatározat útján megtenni - erről csak népszavazáson lehet dönteni.
Szerdán pedig azt jelentette be Ararat Mirzoyan külügyminiszter , hogy az ország „az elkövetkező hónapokban” átfogó partnerségi programot írhat alá Brüsszellel, amely magában foglalhatja a vízumliberalizációt.
Az oroszoknak is volt egy-két szavuk
A sokáig orosz barát államként számontartott Örményország tavaly befagyasztotta tagságát a Moszkva által létrehozott Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetben (KBSZSZ, oroszul ODKB), mivel Jereván állítása szerint a Putyin-rezsim nem támogatta őket a szomszédos Azerbajdzsánnal fennálló konfliktusban.
Ezt követően humanitárius segélyt is küldött Ukrajnába a legősibb keresztény államként számontartott állam, és megerősítette, hogy az orosz gazdasággal szembeni uniós szankciók betartásán fog dolgozni – írja a Politico.
Az elemzők figyelmeztetnek rá, hogy ennek ellenére Örményország gazdaságilag még mindig erősen függ Moszkvától, és továbbra is otthont adnak egy orosz katonai bázisnak.
Nemsokkal Jereván bejelentését követően Dmitrij Peszkov, Kreml szóvivő elmondta, hogy Örményország, amely az Eurázsiai Gazdasági Uniónak is a tagja, nem lehet egyszerre része a Moszkva vezette együttműködésnek és az EU-nak. Peszkov hangsúlyozta, hogy „természetesen Örményország szuverén joga” az uniós tagságra való törekvés, de – mint azt Törökország évtizedek óta tartó sikertelen csatlakozási kísérlete mutatja – ez nem jelenti, hogy valóban részesei lesznek a brüsszeli szövetségnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót