Kiszivárgott egy új, 2045-ig szóló világrendet felvázoló orosz terv, amely úgy rajzolná újra a határokat, hogy Ukrajnát három részre bontja, s ebből a zsákmányból hazánknak is jutna egy szelet, legalábbis titkosszolgálati források ezt ismertették most a sajtóval.
Az Interfax ukrán hírügynökség november 20-i jelentése szerint Moszkva ezt a tervet az amerikai vezetés tudomására kívánja hozni – számol be a Kyiv Independent, amely egy hírszerzési forrásra hivatkozva ezt külön meg is erősítette. Bár hozzátették, önállóan nem tudták a hitelességét ellenőrizni, azt is megjegyezve,
nem tudni, pontosan milyen státuszt élvez a Vlagyimir Putyinnak tulajdonított terv, illetve pontos szerzőjének kilétét is homály fedi.
Kapcsolódó
A magyar határokat is átírhatja többek közt a rejtélyes terv
Mindenesetre a lap az állítólagos dokumentumot idézve azt írja, Oroszország azt akarja, hogy a Volodimir Zelenszkij vezette Ukrajna területe három részre legyen osztva. Eszerint a megtámadott ország keleti régióit, beleértve a részben és teljesen oroszok által megszállt területeket is, Oroszország annektálja. A nyugati területek „vitatott területek” lennének, és
ezen elcsatolt területekre a szomszédos országok, köztük Magyarország, Lengyelország és Románia is igényt tarthatnának.
A fennmaradó terület, beleértve Kijevet is, orosz irányítású bábállammá válna a terv értelmében. Ezzel abszolút felosztásra kerülne a mai ukrán állam egésze.
Az orosz vezetéshez kötött dokumentum a globális világrend alakulásának négy különböző forgatókönyvét is felvázolja
Két eshetőség Moszkva számára kedvező, kettő pedig hátrányos a szóban forgó terv nyomán:
- Az egyik „Egy többpólusú világ kialakulása és a befolyási övezetek vezető szereplők általi felosztása”,
- a másik a „Regionalizáció/kaotizáció” címet viseli, ez a kettő az Ukrajna felett aratott orosz győzelmet foglalja magában.
- A harmadik „Az Egyesült Államok és a nyugat dominanciája” forgatókönyvét taglalja és
- a negyedik a „Kína által a világ vezető hatalma státuszának megszerzése” katonai vereséget feltételez Putyinék számára az orosz-ukrán háborúban.
Hajszálon múlhat a világégés: orosz rulettet játszik Kijev és Moszkva
Béke vagy további, akár ezer nap háború? Ne legyenek illúzióink? „Jelenleg a harcoló felek katonai téren kívánják a céljaikat megvalósítani” – hangsúlyozta az Economxnak Kemény János. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!