A két panda, Yuan Chuan és Xin Bao a Szecsuán tartománybeli Bifengxia bázisról kezdte meg az útját, majd rövid hongkongi átszállást követően csütörtök reggel érkeztek meg a Los Angeles-i repülőtérre, és már útban vannak San Diegóba – írja a CNN.
A mostanában egyre ritkább diplomáciai lépést még februárban véglegesítették, miután Hszi Csin-ping kínai vezető azt javasolta, hogy a pandákat a kínai és amerikai nép közötti barátság követeiként küldjék San Diegóba.
Hszi Csin-ping kínai vezető tavaly novemberben, Joe Biden elnökkel az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés fórumának keretein belül San Franciscóban folytatott részletes megbeszélései után utalt erre a legújabb kölcsönzésre.
A két ország öt tenyésztője és állatorvosi szakértője is a repülőn volt, a kínai szakértők a páros megérkezése után három hónapig az Egyesült Államokban is maradnak, hogy segítsenek a pandáknak alkalmazkodni az új életkörülményekhez.
Az állatok még néhány hétig nem láthatók a nagyközönség számára, hiszen még akklimatizálódniuk kell. Amint az állatorvosi csapatok megerősítik, hogy készen állnak arra, hogy találkozzanak izgatott amerikai rajongóikkal, az állatkert közölni fogja a bemutatkozásuk időpontját.
A San Diegói állatkertben az elmúlt években már nem voltak pandák. Az utolsó két pandát 2019-ben, a kölcsönszerződés lejárta után vissza kellett adniuk Kínának.
A washingtoni Smithsonian Nemzeti Állatkert tavaly novemberben szintén visszaküldte három pandáját Kínába, ezzel lezárva a kínai pandák több mint 50 éves állatkerti elhelyezését. A program befejezésével az atlantai állatkert maradt az egyetlen másik amerikai állatkert, ahol pandákat tartanak.
A kölcsönállat program hátterében kína „pandadiplomáciája” áll, hiszen eddig több mint 20 országba érkeztek meg a szőrös követek. A távol-keleti ország diplomáciai lépések kapcsán gyakran küldött pandákat ajándékba, bár ez az amerikai-kínai viszony megromlása miatt ez mára egyre ritkább. Ennek okaként a kölcsönszerződések lejárata is felsorakoztatható, amit Kína már nemigen újít meg.
Állati zabálás folyik ebben a fővárosi intézményben: évi félmilliárd forint a menü
Az állatállomány piaci értéke mindösszesen 300 millió forint.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!