Október 22. a kezdőnapja a háromnapos kazanyi BRICS-csúcstalálkozónak, amelynek elnöke a házigazda Oroszország, és a csoport tagállamainak valamennyi államfője részt vesz rajta, a brazil elnök kivételével. Lula da Silva „igazoltan” hiányzik a csúcsról, ugyanis a 78 éves elnököt otthonában szombaton baleset érte, ezért nem tudott elutazni Kazanyba.
Ugyanakkor az eseményt nem hagyják ki Oroszország „barátai”, valamint a BRICS-hez csatlakozni kívánó országok vezetői. A kazanyi csúcstalálkozó a világ vezetőinek legnagyobb oroszországi találkozója Ukrajna 2022 februárjában történt orosz lerohanása óta – írja a független orosz hírportál, a Meduza.
Kapcsolódó
A lap azt is megjegyzi: Vlagyimir Putyin azért is törekszik új tagokat vonzani a BRICS-csoportba, hogy megmutassa, főként az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek, hogy Oroszország bőven messze van az elszigeteltségtől.
Azonban a BRICS-csoport nem minden tagja áll szemben a nyugattal, illetve ért egyet a nyílt szembenállással: jóval inkább Kína gazdasági ereje lehet vonzó számukra, mintsem Putyin elnök támogatása. Ilyen például az Egyesült Arab Emírségek, amely hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a nyugati államokkal, köztük az Egyesült Államokkal.
Hivatalosan október 22-én nyílik meg Kazanyban a BRICS-csúcstalálkozó, ám maguk az érdemi események csak másnap, szerdán kezdődnek. A tervek szerint Vlagyimir Putyin külön találkozót kíván tartani valamennyi BRICS-állam vezetőjével, még azokkal is, akik egyelőre nem tagjai a szövetségnek, különös tekintettel Recep Tayyip Erdogan török elnökre.
Sajtóértesülések szerint az orosz elnök számára a csúcstalálkozó egyik fő célkitűzése a dollártól való szeparáció: Vlagyimir Putyin egy BRICS-híd nevű új globális pénzügyi és fizetési rendszer kiépítését nevezi, amelynek célja, hogy csökkentse az Egyesült Államok dominanciáját a globális pénzügyekben, valamint tompítsa a nyugati szankciók negatív gazdasági hatásait.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!