A román alkotmánybíróság decemberben, mindössze két nappal az elnökválasztás második fordulója előtt törölte az első forduló eredményét. Azt követően hozták meg ezt a döntést, hogy a legfelsőbb nemzetvédelmi tanács is megállapításaiban egy külföldi hatalom tömeges befolyásolási kampányára, a TikTok algoritmusokkal való visszaélésre, valamint ismeretlen helyekről érkező finanszírozási tevékenységre hivatkozott.
A külföldi befolyásolás kedvezményezettjeként megjelölt Calin Georgescut időközben ki is zárták az államfői pozícióért folyó versengésből, valamint extra óvintézkedéseket tettek a külföldi befolyásolási kísérletek elfojtására.
„Az a jelenség, amely Calin Georgescu esetében megmutatkozott, hogy TikTok-algoritmusok manipulálásával gyakorlatilag néhány nap alatt növelte közvetlenül az elnök választási forduló előtt a támogatottságát 8-9 százalékról 20-30 százalék fölé, az utódjelöltjének tekinthető George Simion esetében már nem valószínű forgatókönyv” – nyilatkozta az Economxnak Szilágyi Mátyás volt nagykövet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
George Simion a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, és a héten a javára lépett vissza a jelöltségtől a Fiatal Emberek Pártjának (POT) élén álló Anamaria Gavrilă. Az Atlas Intel közelmúltban publikált felmérése szerint Georgescu szavazóbázisának mintegy 80 százaléka voksolhat májusban George Simionra.
Miként törekszik a külföldi befolyásolás blokkolására Románia?
Romániában a közelmúltban léptettek életbe olyan jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik a TikTok és a Meta-platformok közvetlen ellenőrzését – magyarázta Szilágyi Mátyás. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) azonnal közbeavatkozhat, ha szabálytalanságot észlel.
Kérdés, hogy ez a gyakorlatban mennyire lehet elegendő a külföldi befolyásolási kísérletek kiiktatására.
„Az a tény mindenképp üdvözlendő, hogy a román állami szerveket a tavalyi elnökválasztás tanulságai hatására elkezdték többletjogokkal és hatáskörökkel felruházni annak érdekében hogy hatékonyabban lépjenek fel az illegális online tartalmakkal szemben. Ennek egyik fontos lépésének tekinthető a CNA hatáskörének bővítése, hiszen így a rádiós és televíziós tartalmakon kívül már az online tartalmak kapcsán is kezdeményezhet vizsgálatokat, véleményezhet panaszokat és hozhat kötelező érvényű döntéseket a jogsértő tartalmak eltávolításáról. A közösségi bejelentés lehetősége és a felhasználóknak szánt oktatási csomagok összeállítása – a TikTokkal együttműködve – szintén mindenképpen előrelépésnek számít. Az azonban továbbra is kérdés, hogy egy immár 13 fősre bővített Tanács mekkora valós kapacitással fogja tudni ellátni ezt a feladatát, különösen egy választási időszakban, mikor hetente akár több ezer online tartalmat kell majd megvizsgálni és arról döntést hozni”
– mondta lapunknak Berkes Rudolf külpolitikai szakértő.
Hozzátette, fontos mindezek emellett, hogy az állami szerv döntéseivel szemben a felhasználók élhessenek jogorvoslattal és kérhessék a döntések felülvizsgálatát.
Az orosz információs műveletek a szakértő szerint nem válogatnak a platformok között, leginkább azokat célozzák, amelyek az adott célországban a legnépszerűbbnek számítanak. „A TikTok mellett a Facebook vagy a Telegram is fontos eszközei tudnak lenni ezeknek a műveleteknek, de a hagyományos média is célpont természetesen. Utóbbi azért nehezebb terep a befolyásolási kísérleteknek, hiszen nagyobb beavatkozást és befektetést igényel az oroszok részéről, és a nagyobb állami kontroll miatt könnyebb felderíteni, elhárítani ezeket a kísérleteket. A fő kérdés mindig az, hogy a helyi politikai és médiaszereplők közül hányat tudnak maguk mellé állítani, beszervezni az orosz szolgálatok, hiszen mindig a helyi terjesztők a leginkább hatásosak a dezinformáció terjesztésében. Ebben elsősorban a már alapból oroszokkal szimpatizáló, többnyire a szélsőséges pártokhoz tartozó politikusok és paramilitáris csoportok számítanak a fő célpontnak. A legutóbb lefülelt ilyen orosz fedett művelet kapcsán a román hatóságok hat embert tartóztattak le március elején, akiket hazaárulással és az alkotmányos rend megdöntésének előkészítésével vádolnak, melyet Moszkva aktív támogatott. Az ehhez hasonló beavatkozási kísérletek megszokott részei annak a hibrid háborúnak, amit Oroszország vív – egyoldalúan – a kollektív Nyugattal szemben 2014 óta.”
Georgescu szerint hazugság, hogy orosz hátszelet kapott volna
Georgescu egyébként tagadta, és máig ki is tart mellette, hogy meglepetésszerű győzelme nem egy oroszok által támogatott befolyásolási művelet eredménye. Kijelentette, nem érdeklik országa hírszerző szerveinek a „hazugságai”, ő csak a román átlagemberek érdekeit tartja szem előtt, ennek fényében végzi a munkáját.
A BBC-nek Georgescu
dicsérte Donald Trump frissen megválasztott amerikai elnök és a Orbán Viktor magyar miniszterelnök munkásságát. Vlagyimir Putyin orosz elnököt „hazafinak és vezetőnek” nevezte. Ukrajna támogatásáról pedig azt mondta, véget vet neki akkor, ha őt választják meg Románia elnökének.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje, aki az elnökválasztási második forduló másik jelöltje lett volna ezzel szemben européer álláspontot képvisel. Többször is kifejtette, hogy meglátása szerint Georgescu veszélyt jelent a demokráciára és a nemzetbiztonságra is.
„Tisztázzuk: Calin Georgescu nem is titkolja, hogy Vlagyimir Putyin csodálója. Nyíltan a NATO és az Európai Unió ellen van, a NATO nélkül pedig kiszolgáltatottak vagyunk Oroszországnak” – mondta Lasconi.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Felborogatják az amerikai termékeket a boltokban, durvul az európai bojkottmozgalom

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Képeken a földi pokol: drámai fotókon a szörnyű pusztítás, mindent felemésztenek a lángok
