Az Alternatíva Németországnak (AfD) jobboldali párt nyerte meg a vasárnap tartott tartományi választásokat a németországi Türingiában a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készített felmérések (exit poll) tanúsága szerint, és a szomszédos Szászországban is versenyben van a győzelemért a Kereszténydemokrata Unióval (CDU).
A ZDF és az ARD köztelevíziók által készített felmérések szerint Türingiában a párt 30,5-33,5 százaléknyi szavazatot szerzett, míg Szászországban 30-31,5 százalékot.
Ha a végleges eredmények igazolják az exit pollokat, ez lesz az első alkalom, hogy az AfD tartományi választást nyer.
Ahogy arról már írtunk, a választási győzelem még nem jelenti azt, hogy az AfD tartományi szinten kormányt alakíthat, az esetleges koalíciótól az összes többi párt elzárkózik.
A Választás nagy nyertese az AfD mellett az ex-marxista Sahra Wagenknecht bevándorlásellenes, Ukrajna-szkeptikus mozgalma, a BSW lett - mindkét korábbi NDK-s tartományban harmadikok lett.
A választás nagy vesztese Olaf Scholz kancellár Német Szociáldemokrata Pártja (SPD) lehet, amely mindössze 6,5, illetve 8,5 százalékot szerzett.
Ez az eredmény korántsem meglepő
Valamennyi közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a düh és a csalódottság cunamija gördült a közlekedési lámpás pártok felé. Bármennyire is igyekeztek Szászország és Türingia vezetői felhívni a választók figyelmét a helyi ügyekre, a szövetségi politikai kérdések voltak azok, amelyek lökést adtak az AfD-nek, és segítették a Sahra Wagenknecht-szövetség repülőrajtját:
így a bevándorlás, belső biztonság , a fűtési törvény, az élet drágulása, a kapcsolat Putyin Oroszországával.
Scholz túl sokáig hagyta figyelmen kívül az intő jeleket - írja a FAZ.net. A választások előtti utolsó napokban a lámpás koalíció hevesen próbált javítani hírnevén azon a területen, ahol joggal érték a legkeményebb kritikák. Azonban hiába: a Scholz-kormány nem reagált a számtalan helyről érkező vészkiáltásra - összegez a Frankfurter Allgemeine Zeitung online kiadása. A cikkíró rámutat, hogy szövetségi szinten ezek a csábítók és agitátorok ugyan nem érnek el olyan könnyen eredményeket, mint Szászországban és Türingiában. Mindazonáltal a választási eredményeknek figyelmeztetésként kell szolgálniuk minden demokrata számára arra vonatkozóan, hogy milyen gyorsan és egy csapásra dőlhet meg a politikai status quo, ha egyre több sok polgár ítéli meg rossznak a kormány döntéseit.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!