Szorosabbra fűzheti a Shein kapcsolatait az Egyesült Királysággal. A cég várhatóan a héten kezdeményezi fogja az értékpapírjai londoni tőzsdére való bevezetése.
A Shein brit tőzsdére bevezetni kívánt részvényei 66 milliárd dollárra (közel 24 ezer milliárd forint) értékelheti a vállalatot – írja a BBC.
Ellehetetlenül amerikai működés
Korábban komoly kritikák érték a kínai fast fashion céget. A Public Eye emberi jogi csoport jelentése szerint alacsony bérezés mellett heti 75 órát dolgoznak a Shein alkalmazottjai. Greenpeace pedig a vállalat, szerintük környezetrombolásra épült üzleti modelljét kritizálta.
Shein azt követően fordult a brit piacok felé, hogy az Egyesült Államokbeli ellenőrzések megnehezítették az ázsiai cég ottani működését.
Az amerikai vádak szerint a kínai cég az ujgur kisebbség kényszermunkájára támaszkodó beszállítókkal dolgozik együtt.
Londonnak is fontos
Colleen McHugh, a Wealthify befektetési igazgatója elmondta: a héten várható bejelentés a londoni tőzsdének is nagy hír. Bár hozzátette, hogy a környezet- és munkavédelmi aggályok miatt
A szabályozó hatóságtól függ, hogy a tőzsdei bevezetés itt [az Egyesült Királyságban] megtörténhet-e vagy sem - de ez nem lesz ellentmondásoktól mentes
A brit politikai vezetés egyelőre nyitottnak látszik a vállalat befogadására.
Donald Tang, Shein ügyvezető elnöke korábban már Jeremy Hunt pénzügyminiszterrel és Jonathan Reynolds ellenzéki, árnyék üzleti miniszterrel is tárgyalt a kérdésről.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!