Elsőre furcsának tűnő újításokat vezetett be az új vezérigazgató a kávézókban, többek között kényelmesebb székeket helyezett el és újra bevezette az óriás porcelánbögréket. Ez utóbbira valamiért különösen büszke a Starbucks első embere, mivel a Business Insider beszámolója szerint a cég eredményjelentésén háromszor is elmondta.

Mi több, nem csupán a nagy, könnyen átölelhető bögrék térnek vissza, de a csészéken kézzel írt jegyzetek is, hogy könnyebben kapcsolatban maradhassanak a vásárlókkal. Niccol azt is elárulta, hogy a lánc jelenleg azon dolgozik, hogy a pultok helyét megtisztítsa a mobilrendelések áradatától. Egyszóval: a kávézók minden pórusából azt akarják kiemelni, hogy a Starbucks egy olyan hely, ahol a vásárlók megállhatnak egy percre.

A lap egyébként egy belső levelezés alapján azt is kiderítette, hogy már arra utasítja a lánc a munkatársakat, hogy kezdjék el ismét ráírni a vásárlók neveit az elviteles poharakra.

A személyességet olyannyira komolyan gondolja a lánc, hogy közlésük szerint február 24-től minden pohárra fel kell tüntetni egy személyes megjegyzést. Ezen belül olyan személyes üzeneteket írását javasolják az alkalmazottaknak, minthogy „Csodálatos vagy”, vagy a törzsvendégek felé azt, hogy „Üdv újra itt“.

A változtatásra szüksége volt a kávézóláncnak, mivel a tavaly december 29-én zárult negyedévben a cég jelentése szerint 4 százalékkal csökkentek az összehasonlítható eladások, ami kisebb visszaesés annál, mint amit előre jeleztek.

A Starbucks újra mindenki kedvence lehet

Az amerikai kávézóláncot szeptemberben vette át Brian Niccol, miután az előző vezetést kirúgták a cégtől. A láncnál kaotikus állapotok uralkodtak, többek között úgy nyitott több száz új üzletet a vállalat, hogy közben az alkalmazottak 8 százalékát elbocsátotta, akik pedig maradtak, azokat elképesztő módon túlterhelték. Emiatt igen hűvőssé is vált a hangulat a szakszervezet és az új vezetés között, Niccol azonban látványosan törekszik arra, hogy rendeződjön a viszony. Amellett, hogy a kávézókat igyekszik barátságosabbá tenni, mi több, az alkalmazottakhoz igazítani a munka mennyiségét, még az itallapon is jelentős átalakításokat végzett.

Leáll a Starbucks: felment az alkalmazottak vérnyomása, kávé sem kellett hozzá

A legnagyobb amerikai kávézólánc baristái napokig a munkabeszüntetés eszközével élnek, amiért irreális egyenlőtlenségek alakultak ki a fizetések frontján. A vezérigazgató egész éves jövedelme 13 milliárd forintnyi összeget jelent.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.