A költségvetést a hármas szlovák kormánykoalíció összes, 79 képviselőjének igen szavazatával, 58 ellenszavazattal hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 137 képviselője vett részt a voksoláson. A szlovák kormány által még októberben jóváhagyott dokumentumot kisebb módosításokkal, de érdemi változtatások nélkül hagyták jóvá – írja az MTI.
Ladislav Kamenicky, szlovák pénzügyminiszter úgy jellemezte a dokumentumot a költségvetés előterjesztésekor, hogy az adósságstabilizáló hatású lesz a benne foglalt elkerülhetetlen konszolidációs intézkedésekkel, ugyanakkor szociális szempontokból kiegyensúlyozott, és nem fogja vissza a gazdasági fejlődést. A parlamenti vitában azonban az ellenzék bírálta, hogy a költségvetés, állításuk szerint nem elég takarékos, így emelni fogja az inflációt, és fékezi majd a gazdaság növekedését.
A 2025-ös szlovák költségvetés 4,7 százalékos hiánycélja mintegy 1,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az idei évre tervezett 5,97 százalékos GDP arányos hiánycél. Minden esetre az előző év 0,47 százalékpontjához képest az idei deficitcsökkentés kifejezetten ambiciózusabb.
Szlovákiában a költségvetés deficitje a 2020-ban elért 9,68 százalékos rekordot követően nagyrészt csökkenő tendenciát mutatott. A deficit 2021-ben közel 8 százalékos, 2022-ben mintegy 5 százalékos, 2023-ban 6 és fél százalékos volt, az idén pedig a pénzügyminisztérium szerint a tervezetnél alacsonyabb szinten marad és várhatóan 5,8 százalék lesz.
A jövő évi költségvetés a következő évekre is deficitcsökkentéssel számol, 2026-ban 3,7 százalékos, 2027-ben pedig 3 százalékos hiánycélt vetít előre.
A kedden elfogadott dokumentum a bevételi és kiadási oldalon is magasabb összegekkel számol az idei évhez viszonyítva. A közigazgatás teljes jövő évi bevételét 59,9 milliárd euróban, az összes kiadását pedig 66,5 milliárd euróban, hiányának számszerű összegét pedig 6,6 milliárd euróban állapítja meg. A dokumentum az állami költségvetésben 2025-ben 27,6 milliárd euró bevétellel, a kiadási oldalon pedig 34 milliárd euró kiadással számol, ennek alapján a költségvetési hiány számszerűen 6,4 milliárd euró lesz.
A költségvetés szinte minden szegmensben a kiadások növekedésével számol, így 7,7 százalékkal nőni fog például az egészségügyi tárca büdzséje is, amely eléri a 9,6 milliárd eurót. Mintegy 170 millióval 2,78 milliárd euróra emelkednek a védelmi tárca bevételei is, ami így megegyezik a NATO kötelezettségekkel összhangban lévő 2 százalékos GDP arányos vállalással.
A 2025-ös évi szlovák költségvetés deficitcsökkentési céljának eléréséhez a pozsonyi törvényhozás egy kiegészítő konszolidációs csomagot hagyott jóvá még októberben. A mintegy 2,7 milliárd euró értékű intézkedéscsomag egyebek mellett bevezeti a tranzakciós adót, emeli a jogi személyek jövedelemadóját és többfajta ÁFA (DPH) kulcsot vezet be.
A szlovák pénzügyminisztérium adatai szerint az ország GDP arányos államadóssága az idei év végére 58,9 százalékra emelkedik, amit néhol a közkiadások hiányával, valamint az infláció lassuló ütemével magyaráznak. Ugyanakkor rámutatnak, a konszolidációs intézkedéseknek köszönhetően az államadósság növekedésének üteme a GDP 60 százalékának szintjén fog stabilizálódni.
A jövő évi költségvetés több ponton érinti a nyugdíjrendszert is
Rengeteg változtatást tartalmaz a 2025-ös költségvetés - derül ki a büdzsét megalapozó törvény tervezetéből.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!