A WHO a tuberkulózis elleni küzdelem világnapján arra figyelmeztetett, hogy ezek a 2023-as adatok azonnali közegészségügyi intézkedéseket kívánnak maguk után.
Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) Európai Regionális Irodája által közösen készített, 2023-as adatokat vizsgáló jelentésben rámutatnak, hogy a régió továbbra is a koronavírus-járvány továbbgyűrűző következményeivel küzd.
A tisztségviselők arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nincs globális összefogás, akkor a tuberkulózis világszerte újjáéledhet.
Az MTI azt írja, a jelentés szerint 2023-ban több mint 172 ezer ember fertőződött meg tuberkulózissal az európai régióban, a gyermekek körében pedig nőtt a fertőzések száma, mivel ugyanebben az évben az európai régióban körülbelül 7500 15 év alatti gyermek kapta el a tuberkulózist, ami az előző évhez képest 9,6 százalékos növekedést jelent.
A regisztrált esetekből 2400 öt év alatti gyermekeknél történt, akiknél jóval nagyobb esélye a betegség súlyos lefolyásának és halálos kimenetelének.
Tarol a TBC, soha ennyi beteget nem kellett ellátni
67 aktív TBC-s esetet jelentettek Kansas City környékéről január 24-ig, majdnem 400 embert pedig megfigyelnek, mert a betegség sokakban lappanghat akár évekig és egyszercsak aktiválódhat. Az Egyesült Államokban még soha nem volt ekkora tubrekulózis-járvány, mint most.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Oroszokra és ukránokra cserélik le az iváncsai akkugyár dolgozóit?
