A rekordösszegű díjazási kérelmet még Richard Tornetta befektető nyújtotta be az őt képviselő három ügyvédi iroda, köztük a Bernstein Litowitz Berger & Grossmann nevében. Tornetta kilenc Tesla-részvényt birtokolt, amikor 2018-ban beperelte  Musk részvényopciókból álló fizetési csomagját - írja a Reuters. 

A jogi csatát végül januárban sikeresen megnyerte, amikor a csomagot érvénytelenítették.

A díj a Tesla pénteki részvényárfolyamán mintegy 7,2 milliárd dollárnak felel meg, és nagyjából 370 ezer dollárt tesz ki a 37 ügyvéd, ügyvédtárs és asszisztens által ledolgozott minden egyes órára, akik közül néhányan általánosan 275 dollárt számláznak óránként, a Tornetta ügyvédei által benyújtott bírósági dokumentumok szerint.

A díjak rendkívül aránytalannak és kiugrónak tűnnek 

- írta Nathan Chiu, a Tesla egyik New Jersey-i részvényese márciusban Kathaleen McCormick kancellárnak egy bírósági beadvány szerint.

Chiu, a California Public Employees' Retirement System és több mint 8 ezer Tesla-részvényes a bírósági dokumentumok szerint mintegy 1500 levéllel és fellebbezéssel árasztotta el a delaware-i kancellári bíróságot a jogi díj miatt.

A hétfőre tervezett meghallgatást McCormick szokásos tárgyalóterméből végül az épület legnagyobb helységébe kellett áthelyezniük, hogy a 19 ügyvédi iroda 47 ügyvédje, valamint a potenciális részvényesek is helyet kaphassanak.

Tornetta ügyvédei azzal érvelnek, hogy megérdemlik a díjat annak az előnynek a részeként, amelyet szerintük a Teslának biztosítottak. A bírói érvénytelenítéssel mintegy 266 millió részvényt kapott vissza a Tesla, amelyeket részvényopciókra fenntartottak. 

Ez a részvényállomány a pénteki 251,82 dolláros részvényenkénti árfolyamon mintegy 67 milliárd dollárt érne.

Tornetta ügyvédei szerint ez a legnagyobb döntés, amelyet amerikai bíróság valaha megítélt, a büntető kártérítéseket nem számítva. Az ügyvédek azzal érveltek, hogy az ítélet 11 százalékának megfelelő díjat kellene kapniuk, ami a delaware-i jogi precedens szerint vitathatóan konzervatív. Ezek fényében úgy gondolják, hogy 29 millió Tesla-részvény illetné meg őket.

Megverte a BYD-et a Tesla, kilőttek a részvények

Az egy évvel korábbihoz képest kevesebb elektromos autót szállított ki a Tesla, de így is sikerült lepipálni a BYD-t.
Bővebben--->