Az Európai Unió ajtaja nem nyílik ki automatikusan Ankara előtt

A nyugati vezetőknek számos oka van arra, hogy ne kedveljék Recep Tayyip Erdogant. A török elnök 20 éves politikai uralkodása alatt újságírókat és ellenzéki személyiségeket börtönzött be, erőszakkal lépett fel a tüntetőkkel szemben, és siralmasan irányította a gazdaságot – írja a Politico.

Külpolitikai téren az erős ember szerepét játszó török elnök Moszkvához simult, kihasználta vétójogát a NATO-ban, hogy megakadályozza Svédország csatlakozását a szövetség számára kritikus pillanatban.

Van azonban egy ok, ami miatt az EU vezetői különösen hiányolnák az idősödő vezetőt, ha május 14-én az elnökválasztáson veszítene centrista kihívójával, Kemal Kilicdarogluval szemben. Mivel Erdogan az utóbbi években egyre inkább tekintélyelvűvé vált, lehetővé tette az EU-nak, hogy jogosan zárjon ki minden komoly vitát Ankarával az esetleges tagságról. Az egyre elfogadhatatlanabbá váló viselkedése, ahogyan politikai ellenfeleit bezáratta és a jogállami normák ellen uszított, politikai fedezetet adott az Uniónak a kérdés megkerülésére.

Egy vasárnapi rendszerváltás megváltoztathatja ezt a dinamikát.

„Az elmúlt években azt láttuk, hogy Törökország és az EU ellentétes irányba mozog. Hazánk Erdogan alatt eltávolodott az európai értékektől; a csatlakozási folyamat teljesen megrekedt” – mondta Selim Kuneralp, Törökország korábbi európai uniós nagykövete.

Régi, de törékeny kapcsolat

Az Unió és Törökország kapcsolatainak története több mint 60 évre nyúlik vissza. Törökország 1959-ben kérte az Európai Gazdasági Közösséggel, az EU elődjével való társulást, ami 1963-ban az ankarai megállapodás aláírásához vezetett. 

Bár a puccsok sorozata, valamint a gazdasági és politikai instabilitás miatt a törökök európai integrációjának kérdése háttérbe szorult, az 1980-as évekre a csatlakozási folyamat ismét sínen volt. Törökország 1987-ben kérvényezte az EGK-hoz való csatlakozását.  Egy évtizeddel később megkapta a tagjelölt státuszt, és az ország jelentős lépéseket tett az EU által meghatározott csatlakozási kritériumok teljesítése érdekében.

Erdogan ebben az időszakban került hatalomra. Akkor az új Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) reformpárti vezetőjeként pluralizmusról, demokráciáról és harmóniáról beszélt, sőt béketárgyalásokat is kezdeményezett a kurd PKK csoporttal. 

Munkához látott, és olyan reformokat vezetett be, amelyek közelebb vitték Törökországot az uniós kritériumok teljesítéséhez, például megváltoztatta a hadsereget érintő törvényeket, hogy azt polgári ellenőrzés alá vonja. Bár az Európai Bizottság akkoriban ezt üdvözölte, ezek a változtatások valójában megalapozták, hogy Erdogan később nagyobb ellenőrzést gyakoroljon a hadsereg felett.

A rövid mézeshetek után a Brüsszellel való kapcsolatok hamarosan megromlottak. Erdogan egyre frusztráltabbá vált az uniós csatlakozás ütemével kapcsolatban; több tagállam világossá is tette, hogy nem szívesen venné fel Törökországot a klubba. Ez a kettősség adta meg az alaphangot az egyre inkább megromló kapcsolathoz, és emiatt mindkét fél ujjal mutogat a másikra.

Az EU 2004-es döntése Ciprus felvételéről állandó súrlódási pont volt. Törökország 1974 óta megszállva tartja a sziget északi részét. Ezt a tényt Nicosia szeretné rendezni, mielőtt beleegyezik az EU és Ankara közötti szorosabb kapcsolatokba.

Aztán ott volt a Sarkozy-hatás. A francia elnök 2011-ben rövid, ötórás látogatást tett a török fővárosban. Ankarába érkezésekor lazán rágózott, de üzenete egyértelmű volt: a török uniós tagság Párizs számára elfogadhatatlan. Több tisztviselő is elmondta, hogy ez a látogatás fordulópontot jelentett a török elnök számára.

Erdogan tekintélyelvű fordulata volt az, amely rárakta a szemfedelet az ország EU-tagsági kilátásaira.

A 2013-as Gezi parki tüntetések brutális elfojtása előrevetítette a 2016-os sikertelen puccskísérletre adott még drákóibb válaszlépését. Erdogan emberek tízezreit záratta be, majd a 2017-es alkotmányos népszavazáson megszilárdította hatalmát, így az ország uniós tagsági kilátásai romokban hevertek.

Változik-e a helyzet május 14. után?

A keménykezűségével konkrétan szembe ment a koppenhágai kritériumokkal, vagyis azokkal a feltételekkel, amelyeket az EU-hoz csatlakozni kívánó országoknak teljesíteniük kell, és amelyek a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségek védelmére vonatkozó biztosítékokat tartalmaznak.

2018-ra az uniós vezetőknek elegük lett. Az Európai Tanács egyik nyilatkozata abban az évben egyenesen így fogalmazott: Törökország csatlakozási tárgyalásai megrekedtek. Az EU és Ankara kapcsolatában az a nagy kérdés, hogy ez változni fog-e, miután a törökök vasárnap az urnákhoz járulnak.

A mostani választás Erdogan politikai karrierjének egyik legnagyobb próbatételévé vált, mivel a felmérések szerint fej-fej mellett halad a Kilicdaroglu vezette ellenzékkel.

A kormányváltás valószínűleg új lendületet adna a Törökország és a Nyugat közötti partnerségnek. Kilicdaroglu kijelentette, hogy újra akarja indítani az uniós csatlakozási folyamatot, és kötelezettséget vállal arra, hogy Ankara betartja az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntéseit.

Nem biztos, hogy azonnal megszűnnének a súrlódások

„A belpolitikai kihívások ugyanazok maradnak, bárki is legyen hatalmon. Mély gazdasági válság van, és a jelenlegi kormány mindenféle populista intézkedést kínál a jelenlegi válság enyhítésére a választások előtt” – mondta Gallia Lindenstrauss, a Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének vezető kutatója.

Washington nem csinált titkot abból, hogy kormányváltásra vágyik Törökországban, a NATO egyik fontos tagországában.

Az akkor még elnökjelölt Joe Biden 2019-ben azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak támogatnia kellene a török ellenzéki vezetőket, hogy felvegyék a harcot Erdogannal, és legyőzzék, mert meg kell fizetnie az önkényuralma árát. Ezek megjegyzések feldühítették a török kormányt.

Az Unió ajtaja nem nyílik ki automatikusan Ankara előtt

A háttérben meghúzódó problémák - amelyek közül a legfontosabb Ciprus, de egy hatalmas, viszonylag szegény népességű ország csatlakozása a blokkhoz - azonban azt jelentik, hogy Európában kevesen fognak rohanni, hogy kinyissák az ajtót Ankara előtt. Bár nyilvánosan kevesen mondják ki, sok ország óvakodik attól, hogy egy olyan többségi muszlim ország, mint Törökország, csatlakozhasson.

– fogalmazott egy magas rangú brüsszeli uniós diplomata.

Lindenstrauss elképzelhetőnek tartana előrelépést olyan kérdésekben, mint a vízumliberalizáció vagy az EU és Törökország közötti, 1995 óta fennálló vámunió korszerűsítése, de ezen túl mást nem. A Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatos problémák ugyanis már Erdogan autokratikus fordulata előtt is léteztek.

Ilke Toygür, a CSIS agytröszt vezető munkatársa szerint a két fél közötti társulási megállapodás korszerűsítése az egyik módja a kapcsolatok újjáélesztésének. Azt javasolta, hogy a két fél számára hasznos lehet egy olyan társulási megállapodás, mint amilyeneket az EU más olyan országokkal kötött, amelyek a csatlakozási folyamatot nemrégiben kezdték el. Egy átdolgozott megállapodás olyan kérdésekre terjedhetne ki, mint az éghajlatváltozás, a migráció és a kereskedelem, és javítaná a Brüsszellel való kapcsolatot, elsimítva az utat, amikor a csatlakozás nehezebb kérdéseire kerül sor.