„Gratulálok Donald Trumpnak a lenyűgöző választási győzelméhez!” – jelezte az X-en Volodimir Zelenszkij szerda reggel, reagálva arra, hogy a republikánus elnökjelölt előbb jelentős előnyre tett szert az amerikai elnökválasztási versenyben Kamala Harris demokrata jelölttel szemben, majd gyakorlatilag véglegessé is vált győzelme.
Az ukrán elnök felidézte: „Emlékszem a Trump elnökkel történt szeptemberi nagyszerű találkozásunkra, amikor részletesen megvitattuk az Ukrajna-USA stratégiai partnerséget, a Győzelmi tervet és az Ukrajna elleni orosz agresszió leállításának módjait.”
Zelenszkij hozzátette, nagyra értékeli Trump elnök elkötelezettségét az „erő általi béke” megközelítése mellett a globális ügyekben. Úgy véli, pontosan ez az elv az, amely gyakorlatilag közelebb hozhatja az igazságos békét Ukrajnában, és bízik benne, hogy közösen megvalósítják.
Várjuk az erős Amerikai Egyesült Államok korszakát Trump elnök meghatározó vezetése alatt. Bízunk abban, hogy az Egyesült Államok továbbra is erős kétpárti támogatást nyújt Ukrajna számára. Érdekeltek vagyunk a kölcsönösen előnyös politikai és gazdasági együttműködés kialakításában, amely mindkét nemzet javát szolgálja. Ukrajna mint Európa egyik legerősebb katonai hatalma elkötelezett amellett, hogy szövetségeseink támogatásával hosszú távú békét és biztonságot biztosítson Európában és a transzatlanti közösségben
– ígérte az államfő.
Congratulations to @realDonaldTrump on his impressive election victory!
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) November 6, 2024
I recall our great meeting with President Trump back in September, when we discussed in detail the Ukraine-U.S. strategic partnership, the Victory Plan, and ways to put an end to Russian aggression against…
„Már alig várom, hogy személyesen gratuláljak Trump elnöknek, és megvitathassuk Ukrajna és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség megerősítésének módjait” – zárta az amerikai elnökjelöltnek címzett posztját Zelenszkij.
Magyar Péter és pártja kész a közös munkára az új Trump-adminisztrációval
Amerika döntött. Gratulálunk Donald Trump elnök úrnak, valamint a Szenátus és a Képviselőház megválasztott tagjainak!
– olvasható Magyar Péter friss, Facebookon is megosztott közleményében.
Az ellenzéki politikus leszögezte: „Az Amerikai Egyesült Államok hazánk egyik legfontosabb szövetségese és gazdasági partnere. A Tisza Párt készen áll a közös munkára az új amerikai adminisztrációval az országaink között fennálló kapcsolat további fejlesztésére”.
Eredeti bejegyzésében a pártelnök azt is megjegyzi, az általa feltöltött kép szinte napra pontosan két évvel ezelőtt készült Washingtonban a Fehér Háznál.
Szijjártó szerint újra csúcsformába kerülhet a magyar-amerikai politikai együttműködés
„Az amerikai választók döntése nyomán jó reményünk lehet arra, hogy a magyar-amerikai politikai együttműködés újra csúcsformába kerül” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma reggeli Facebook-posztjában.
A tárcavezető a bejegyzésében úgy látja: „a politika tapasztalati műfaj. Donald Trump első elnöksége alatt csúcson voltak a magyar-amerikai politikai kapcsolatok, a világ biztonságát fenyegető konfliktusok megoldásának terén a párbeszéd és a tárgyalások kerültek előtérbe”.
Szijjártó szerint „az amerikai választók döntése nyomán jó reményünk lehet arra, hogy a magyar-amerikai politikai együttműködés újra csúcsformába kerül, hiszen hasonlóan gondolkodunk a békéről, az illegális bevándorlásról és a családok védelméről”.
A Trumppal és Orbánnal is közös fotót posztjához illesztő kormánypárti politikus hozzáfűzte,
Kapcsolódó
szerinte minden eddiginél jobb esély van arra, hogy Ukrajnában majdnem ezer nap után végre újra béke legyen.
Orbán Viktor Trump fényes győzelmét látja
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor kora reggeli Facebook-videójában elsők között gratulált az amerikai elnökválasztáson győztesnek tűnő Trumpnak.
„Fényes győzelmet látok, a nyugati politikatörténet talán legnagyobb visszatérését, hatalmas küzdelmet” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.
Orbán a republikánus politikusról szólva hangsúlyozta:
börtönnel fenyegették, elvették a vagyonát, meg akarták ölni, szembefordult vele a teljes médiavilág Amerikában, és mégis győzött.
Úgy véli, ez mindenkinek, aki hisz az akaratban, a küzdelemben, a kitartásban, nagy biztatást jelent, a világnak pedig a béke reményét.
Szavai szerint az év elején abban bíztak, hogy az év végére a nyugati világban többségben lesznek a békepárti erők, és legyőzik a háborúpártiakat, s erre most óriási esély van, így „meglódulhat” a gazdaság, és az amerikai-magyar kapcsolatok is visszatérhetnek a „régi aranykorba".
„Számos tervünk van, amiket Donald Trump elnök úrral a következő években végre tudunk hajtani” – zárta gondolatait a kormányfő, aki kapcsolódó posztjában úgy fogalmazott:
Úton egy gyönyörű győzelem felé
A történelem legnagyobb visszatérésének tartja Trump győzelmét az izraeli politikai vezetés
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdai közleményében a „történelem legnagyobb visszatérésének” nevezte Donald Trump újbóli megválasztását az Egyesült Államok elnökének.
„Gratulálunk a történelem legnagyobb visszatéréséhez! Az Ön történelmi visszatérése a Fehér Házba új kezdetet ígér Amerikának, és erőteljes ismételt elköteleződést Izrael és Amerika nagy szövetsége mellett” – állt a Netanjahu által jegyzett közleményben.
„Ez hatalmas győzelem!" – zárta rövid üzenetét a felesége nevében is gratuláló miniszterelnök.
Jichák Hercog izraeli államelnök is gratulált az amerikai elnökválasztás győztesének „történelmi visszatéréséhez a Fehér Házba”.
„Izrael igaz és kedves barátjának”, „a béke és az együttműködés bajnokának” nevezte Trumpot az X-en közzétett üdvözletében.
Ebben bejelentette azt is, hogy várja a közös munkát az amerikai elnökkel a népek kötelékének erősítésében, valamint „a béke és biztonság jövőjének építésében a Közel-Keleten”.
„A zsidó és demokratikus Izrael és egész népünk nevében sok sikert kívánok” – írta Jiszráel Kac izraeli külügyminiszter szintén az X-en közzétett üzenetében, melyben ő is történelminek nevezte az amerikai politikus győzelmét. „Együtt megerősítjük az Egyesült Államok és Izrael szövetségét, visszahozzuk a túszokat, és szilárdan kiállunk azért, hogy legyőzzük az Irán vezette gonosz tengelyét” – ígérte Kac.
Brit kormányfő: vállvetve küzdünk az Egyesült Államokkal
A Donald Trumpnak gratulálók sorához a brit miniszterelnök is csatlakozott.
Keir Starmer a Downing Street ismertetése szerint szintén „történelmi választási győzelemnek” nevezte Trump sikerét, és közölte: várakozással tekint a megválasztott amerikai elnökkel folytatandó együttműködés elé a következő években.
A munkáspárti brit kormányfő hangsúlyozta,
az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a lehetséges legszorosabb szövetségesi viszonyban áll egymással, és vállvetve küzd a szabadság, a demokrácia és a vállalkozószellem közösen vallott értékeinek védelméért
– emelte ki a munkáspárti brit politikus.
Starmer kifejtette: tudja, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok különleges viszonyrendszere a következő években is sikeres lesz olyan területeken, mint a gazdasági növekedés, a biztonság, az innováció és a technológiai fejlődés.
Telefonon egyeztetett Macron és Scholz
Emmanuel Macron francia államfő ugyancsak gratulált szerdán az X-en Donald Trump republikánus párti elnökjelölt választási győzelméhez.
Macron azt írta: készen áll ismét együtt dolgozni Trumppal a korábbi közös négy évhez hasonlóan. A közös munkát a francia elnök „tisztelettel és ambícióval” képzeli el, „a béke és a jólét” megteremtése érdekében.
Congratulations, President @realDonaldTrump. Ready to work together as we did for four years. With your convictions and mine. With respect and ambition. For more peace and prosperity.
— Emmanuel Macron (@EmmanuelMacron) November 6, 2024
Olaf Scholz német kancellár telefonon beszélt szerda reggel Macronnal az előző napi amerikai elnökválasztás eredménye kapcsán. A két vezető megállapodott abban, hogy a kérdésről „szorosan egyeztetni fognak” – közölte a német kormány egyik szóvivője.
Emmanuel Macron ezzel kapcsolatban azt közölte: „még egységesebb, erősebb és szuverénebb Európáért fognak dolgozni ebben az új kontextusban, együttműködve az Egyesült Államokkal és védelmezve az érdekeinket és értékeinket”.
Mélyítenék és szorosabbra fűznék a transzatlanti együttműködést az EU vezetői
Gratulált szerdán Donald Trump választási győzelméhez Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, aki kommünikéjében pedig az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti transzatlanti együttműködés mélyítését sürgette.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok többek puszta szövetségeseknél; népeinket őszinte partnerség köti össze, amely 800 millió embert egyesít. Ez a kötelék mélyen, a közös történelmünkben, és a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettségünkben gyökerezik
– olvasható von der Leyen közleményében, melyben egyúttal kiemelte az Egyesült Államok és az EU közötti szoros kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokat is.
Az újonnan megválasztott amerikai elnöknek Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke is gratulációját fejezte ki, szintén az Egyesült Államok és az EU közötti szoros kötelékeket hangsúlyozva.
„Az EU szövetségesként és barátként tekint elébe a konstruktív együttműködés folytatásának” – jelentette ki, hozzátéve: az EU továbbra is erős, egységes, versenyképes és szuverén partner kíván lenni, „miközben kiáll a szabályokon alapuló, többpólusú rend mellett”.
A győzelemhez gratulált Mark Rutte NATO-főtitkár is, aki az X-en leszögezte, hogy Trump elnökségének „ismét kulcsszerepe lesz a szövetség erejének fenntartásában”.
A főtitkár közleményben felhívta a figyelmet a globális kihívásokra, példaként említve „az egyre agresszívabbá váló Oroszországot”, a Kínával folytatott stratégiai versengést, valamint a Moszkva, Teherán, Peking és Phenjan között egyre mélyülő szövetséget, és a NATO-n belüli közös munkát sürgette.
Aláhúzta, hogy Trump január 20-i beiktatását követően az új amerikai elnököt
„egy erősebb, nagyobb és egységesebb szövetség várja”, valamint további erőfeszítéseket sürgetett „a béke és a jólét megőrzése érdekében Európában és Észak-Amerikában”.
Sok milliárd forintot veszíthetnek a magyarok az amerikai elnökválasztással
Furcsa belegondolni, hogy miközben az Egyesült Államok választópolgárai a legkülönfélébb egyéni szempontok alapján választják ki a számukra rokonszenves elnökjelöltet, ezek a teljesen szubjektív, a gazdasági racionalitást kevésbé a homloktérben tartott egyéni döntések mennyire kihatnak az olyan, a globális piaci folyamatoknak végletesen kitett országok működésére, mint amilyen hazánk is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!