Az egész világot meglepte, amikor Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy telefonon beszélt folytatott Vlagyimir Putyinnal, és személyesen is találkoznak, hogy az orosz-ukrán háború befejezéséről tárgyaljanak.

A két vezető megbeszélése várhatóan nemsokára Szaúd-Arábiában lesz

- írja a tagesschau.de német hírportál.

Donald Trump a Fehér Házban újságíróknak elmondta, hogy jelenleg telefonon tartja a kapcsolatot Putyinnal, de a jövőben szeretnék személyesen is folytatni a tárgyalásokat.

Hozzátette:

ha a szaúd-arábiai találkozó sikeres lesz, később kölcsönös látogatások is következhetnek.

A CNN beszámolója szerint Trump azt is jelezte, hogy egyelőre nem kötelezte el magát Ukrajna meglátogatása mellett. Amikor pedig megkérdezték, hogy Volodimir Zelenszkij jelen lesz-e a Putyinnal való találkozóján, Trump arra utalt, hogy az ukrán elnök valószínűleg nem vesz részt az első egyeztetésen: „Valószínűleg lesz egy első találkozó, aztán meglátjuk, mit tehetünk a második megbeszélés kapcsán.”

Az n-tv.de pedig azt emeli ki tudósításában, hogy Donald Trump szerint a „nem túl távoli jövőben" elérhető lesz a tűzszünet Ukrajnában. Beszélt arról is, hogy Ukrajna esetleges NATO-tagsága nem kivitelezhető, és Ukrajnában „valamikor” előrehozott választásokat kell tartani. Hangsúlyozta, hogy tartós békét akar, nem olyat, amelyet hat hónap múlva ismét harcok követnének.

Trump azt is elmondta a Fehér Házban újságíróknak, hogy 

nem valószínű, hogy Ukrajna visszatér 2014 előtti határaihoz.

A BBC kérdésére válaszolva azt mondta, hogy „a terület egy része vissza fog térni".

Az értékelések szerint a NATO-tagság elutasítása és az a vélemény, hogy Ukrajna nem nyerhet, összességében kézzelfogható előnyöket jelentenek Oroszországnak.

Elemzők azt is megjegyezték, hogy Volodimir Zelenszkij korábban többször is hangoztatta: Ukrajnáról nem lehet tárgyalásokat folytatni Ukrajna nélkül. A Trump-Putyin telefonhívás azonban az ő távollétében történt, és feltehetően az első személyes találkozón sem lesz ott.

 Trump és Putyin bejelentését követően az ukrán elnök közölte, hogy ő is beszélt az amerikai elnökkel egy „tartós és megbízható békéről”.

„Senki sem akarja a békét jobban, mint Ukrajna. Az Egyesült Államokkal együtt felvázoljuk a következő lépéseinket az orosz agresszió megállítása és a tartós, megbízható béke biztosítása érdekében" - írta Zelenszkij.

Az ukrán vezető hozzátette: „Megegyeztünk, hogy további kapcsolatot tartunk fenn, és megtervezzük a következő találkozókat".

Jelezte, hogy pénteken Münchenben, egy Ukrajnáról szóló védelmi csúcstalálkozón már találkozik JD Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel.